Különköltözésük után nemcsak Marsi Anikó, hanem Palik László is új párra talált. Közben az is kiderült, hogy Anikó már fiatal korában is együtt járt Szulák Andrea exével.

Külön utakon

Néhány hónapja derült ki, hogy Marsi Anikó és Palik László külön utakon folytatják életüket. Az Exatlon műsorvezetője, miután visszatért dominikai forgatásáról, már nem a közös lakásukba ment, hanem egy másik, budai ingatlanba költözött. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Palik Lászlóhoz költöztek a gyerekek

A szakítás után két közös gyermekük Anikóval maradt. Pár hete azonban Vilmos és Vince is elköltözött a Tények műsorvezetőjétől, akiről akkor mindenki úgy tudta, hogy teljesen egyedül maradt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Szulák Andrea volt párjával randevúzik

A múlt héten azonban kiderült, hogy Anikó már nem magányos. Szulák Andrea kislányának édesapjával került közelebbi viszonyba. Az énekesnő ezután közösségi oldalán mondta el véleményét egykori párjáról. Szulák Andrea azt írta, „Ahol még vannak tehetős, elhagyott lövészárkok, ott lehet tartani tőle, hogy ő felüti a fejét”.

Barátai féltik Anikót

A műsorvezető barátai akkor kezdtek el igazán aggódni Anikóért, amikor Gábor korábbi párja, Agócs Judit színésznő is megerősítette Szulák Andrea szavait, miszerint a férfi több nőnek törte már össze a szívét. Egyébként Agócs Judit gyermekének is Gábor az édesapja, ők akkor szakítottak, amikor a színésznő öthetes terhes volt.

A Normafán romantikáznak

De úgy tűnik, Anikó nem foglalkozik az új párjáról alkotott véleményekkel, többen is látták őket a Normafán sétálni, sőt Anikó autóját is legtöbbször Gábor vezeti.

Korábban is együtt jártak

„Fiatakori szerelem az övék, annak idején együtt jártak, akkor is nagy volt a szerelem. Most, hogy mindketten szinglik, újból egymásra találtak. Igazi mesébe illő történet az övék. Hónapokkal előre terveznek. Minden szabadidejüket együtt töltik. Gábor erős támasza Anikónak. Szeretnének elbújni a világ szeme elől, és néhány napot eltölteni egy tengerparti helyen. Ráadásul nem is kettecskén, úgy tudom, Anikó azt szeretné, ha tinédzserfiai is velük tartanának a nyaralásra” – mondta a Story Magazinnak Anikó egyik ismerőse.

Palik László is szerelmes

A HOT! Magazin most azt írja, hogy Palik László sem maradt sokáig egyedül, egy fiatal lánnyal került közelebbi kapcsolatba. Egyik ismerőse azt mondta a lapnak: „Laci körül az utóbbi években szebbnél szebb nők voltak. Úgy tudom, neki is van már valakije, aki megdobbantotta a szívét, ám egyelőre csak az ismerkedési fázisban vannak”.

Anikó belefogyott a szerelembe

Anikó kollégái szerint a műsorvezető már szinte belefogyott a szerelembe. Sosem voltak gondjai a kilókkal, de most nádszálvékony lett. Laci is évek óta egészségesen él, már-már szenvedélye lett a futás. Erről a napokban közösségi oldalán is hírt adott. Sőt azzal büszkélkedett, hogy producer barátját is rábeszélte a futásra, és 150 napja naponta együtt róják a köröket.

16 éve házasodtak össze

Palik László és Marsi Anikó 2005 októberében házasodott össze. Két fiuk van, Vilmos az esküvőjük után egy évvel, Vince pedig 2009-ben született.

Külföldön éltek

A házaspár több évig külföldön élt. Ausztráliától Mallorcáig több helyen is megfordultak. Akkoriban azt mondták, hogy idősebb fiúknak légzőszervi betegsége van, emiatt költöznek mindig tengerpartra.

A TV2-n tért vissza

Gyermekei születése után Marsi Anikó feladta tévés karrierét és csak családjának élt. 2016-ban tért vissza a képernyőre a Tények egyik háziasszonyaként. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Palik László és Marsi Anikó – Forrás: TV2