Cáfolja a kormányhivatal, hogy az a 74 éves férfi, aki hétfőn délután felgyújtotta magát a veszprémi kormányhivatalban, horribilis bírságot kapott. Lajos bácsi kutyája egy helybéli asszonyra támadt nemrég, ezután szabták ki a gazdára a 15 ezer forintos összeget. Az idős férfi emiatt ment be a hivatalba, ahol elkövette a szörnyűséget.
Felgyújtotta magát a hivatalban
Amint arról a BudaPestkörnyeke.hu is beszámolt, hétfőn gyúlékony anyaggal öntötte le magát egy férfi a veszprémi kormányhivatalban, majd felgyújtotta magát. A 74 éves férfinak az életét már nem tudták megmenteni. Szemtanúk szerint borzasztó volt látni, ahogyan halálra ég egy ember. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kutyái támadtak meg egy nőt
A kínhalált önként választó P. Lajos a közeli Vilonyán élt a nála jóval fiatalabb, negyvenes éveiben járó feleségével és a tinédzserkorú gyermekeikkel. Szinte minden nap sétáltatta imádott kutyáit, amik közül az egyik néhány hete rátámadt egy helybéli nőre. Az elkeseredett férfi végzetes tragédiába torkolló kálváriája ekkor kezdődhetett.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Másfél millióra büntették
„A történtek előtt néhány órával, hétfőn délelőtt még átjött hozzám és panaszkodva mutatta a papírját, hogy másfél millió forintra megbírságolták. A kutyája ugyanis a közelmúltban megharapott egy szomszéd utcában élő nőt, aki emiatt feljelentette. Mivel az állat nem volt bechippelve, és az oltásait sem találták rendben, megbüntették Lajost” – mondta a Blikknek az áldozat barátja.
A bírságot miatt ment a hivatalba
A férfi szerint Lajos bácsi nagyon ideges volt, de nem is utalt arra, hogy mire készül. Györkös László szerint Lajos bácsi a bírsággal kapcsolatban akart intézkedni a hivatalban.
Nem érti, miért nem segített senki
A 65 éves férfi nem érti, hogy a hivatal épületében miért nem takarták le egy pléddel Lajost, hogy elfojtsák a lángokat, vagy miért nem segítettek rajta egy poroltóval. Az idős áldozat egyébként korábban Németországban élt, miután hazatért, villanyszerelőként dolgozott.
30 ezer forint volt a bevétele
A lap szerint az áldozatnak mindössze alig több mint 30 ezer forint volt a bevétele, így vélhetően nem is tudta volna kifizetni a bírságot. A tragikus sorsú férfi feleségét kedden a veszprémi rendőrségen hosszasan kihallgatták.
Nyomasztotta a büntetés
„A 16 éves fia iskolában volt, a 15 esztendős lánya pedig a virágkötőként dolgozó édesanyjával ment ügyeket intézni. Indulás előtt összeveszhettek, mert Lajos hőbörgött és elégedetlenkedett. Állandóan a kutyaharapáson agyalt, ez nagyon nyomasztotta. Ezután szállt fel a buszra, amivel Veszprémbe utazott. Még a családjának sem mondott semmit a szándékáról, úgy tudom, üzenetet sem hagyott nekik. Pedig nemrég még kolbászt töltött a gyerekeivel, és tervei is voltak, a másik házuk tetejét akarta megjavítani” – mondta a család egyik közeli ismerőse.
Állítólag egy benzineskannával látták
Az egyik helybéli azt mondta, hogy az öngyilkossága előtt nemsokkal többen is látták, ahogy egy benzines kannával a kezében sétált, így minden bizonnyal készülhetett a tettére. A férfi házával szemben a parkban kedden munkások dolgoztak, akikhez gyakran kijárt beszélgetni. Elmondásuk szerint így történt ez hétfőn is, amikor vitt nekik teát és a feljelentésről panaszkodott.
Nyomoz a rendőrség
A hivatalban egyébként a lángok átterjedtek az intézmény berendezési tárgyaira is, emiatt jelentős anyagi kár keletkezett. A tűzesetben más ember nem sérült meg. A lángok átterjedtek az intézmény berendezési tárgyaira is, emiatt jelentős anyagi kár keletkezett. A Veszprémi Rendőrkapitányság közveszélyokozás elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást az ügyben. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
FRISSÍTÉS!
Megszólalt a veszprémi kormányhivatal
A Telex megkereste a Veszprém Megyei Kormányhivatalt az ügyben, ahonnan azt írták, az újság értesülése tévesen, a tragikus sorsú ügyfélre a kormányhivatal nem rótt ki 1,5 millió forintos büntetést.
15 ezer volt a bírság
„Az igaz, hogy a férfit a hatóság azt követően bírságolta meg, hogy két kutyája megtámadott egy személyt. Az állatokról kiderült, hogy sem veszettség ellen nem voltak oltva, sem elektronikus azonosító transzponderrel nem rendelkeztek. De a férfit ezért csak a kiszabható legkisebb, kétszer 15 ezer forintos bírság megfizetésére kötelezte a hatóság. A határozatban a férfi tájékoztatást kapott a részletfizetési” – mondta a kormányhivatal.
Ha segítség kell!
Ha Önnek, vagy valakinek a környezetében segítségre van szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!
A helyszínen a rendőrség ezt a videót készítette
Kiemelt kép: helyszíni felvétel – Forrás: police.hu