Az Európa-bajnoki ezüstérmes úszónő 2021 végén állt a nyilvánosság elé azzal, hogy édesapja, Szilágyi Zoltán éveken át bántalmazta testileg és lelkileg. Most a bíróságon kellett megmutatnia a 2016-ban történteket.

Szilágyi Zoltán becsületsértés miatt indított pert

A klubvezetőként és ügyvédként tevékenykedő Szilágyi Zoltán becsületsértés miatt perelte lányát. A szeptemberi tárgyaláson a bíró közölte, hogy a Szilágyi Liliána által elmondottak alapján feljelentést tesz. Amíg tart az eljárás, az apa által indított pert felfüggesztették. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Szilágyi Liliána felidézte a fojtogatás során elhangzottakat

A már visszavonult úszónő szerint apja nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illette. Szilágyi Liliána azt mondta, hagyta magát, mivel abban bízott, hogy ha ez véget ér, akkor nem kell több fájdalmat elszenvednie. Elmondásai szerint a fojtogatás következtében kezdett nem látni.

HOPPÁ! A forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu! Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Hvg, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Édesanyja lépett közbe

Szilágyi Liliána állítása szerint az édesanyja közbelépése akadályozta meg azt, hogy tragédia történjen. Szilágyi Liliána ügyvédje a sportal.hu számára elmondta, hogy védence részletes vallomás tett. Sőt, a bíróságnak azt is meg kellett mutatnia, hogy hogyan történt a fojtogatás.

Szilágyi Liliána játszotta el az édesapát

A bírósági jelenet során maga Szilágyi Liliána játszotta el az édesapát, őt pedig egy rendőr testesítette meg. A nyomozónak hanyatt kellett feküdnie, a korábbi úszónő pedig a combjára térdelt majd a kezeivel mutatta meg, hogy miként fojtogatta őt az apja.

Sokáig tartott a meghallgatás

Kiderült, hogy elképesztően hosszú ideig tartott a bírósági meghallgatás: négy és fél órát vett igénybe. A bíróság egyelőre nem állapította meg Szilágyi Zoltán bűnösségét, aki továbbra sem tett beismerő vallomást.

Ezek is érdekelhetnek!

Hosszú évekig börtönbe kerülhet Szilágyi Zoltán, ha beigazolódnak a vádak

Amennyiben kiderül, hogy valóban igazat állít Szilágyi Liliána, úgy apját akár 2-8 évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik.

Szilágyi Liliána védője szerint egyértelmű a helyzet

Keviczki István, Szilágyi Liliána ügyvédje azt mondta, a pszichológus szakértő megállapította, hogy a korábbi úszónő beszámolója élményszerű, és nincsenek benne külső befolyásra vagy kóros meseszövésre utaló jelek sem. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Szilágyi Liliána – Forrás: DTK, Elviszlek magammal, YouTube