Ismét erősödik a koronavírus-járvány Németországban, a legfontosabbnak tartott járványügyi mutató sorban a hetedik napja emelkedett a szerdán közölt adatok szerint. A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) adatai szerint 1319-re emelkedett az úgynevezett hétnapi fertőzésgyakoriság, vagyis az előző hét napon regisztrált fertőződések százezer lakosra vetített száma. A mutató egy nappal korábban 1293,6-on, egy hete 1171,9-en állt.

Erősödik a járvány

Az egy nap alatt regisztrált fertőződések száma is emelkedett, az egy héttel korábbi 186 406-ról 215 854-re. A német sajtóban megjelent elemzések szerint a járvány erősödése főleg a korlátozások februári lazításának és a farsangi társas összejöveteleknek, mulatságoknak tulajdonítható. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Meg akarják szüntetni a korlátozásokat, de…

„Még mindig remélem, hogy meg tudunk birkózni az emelkedéssel” – mondta a romló járványügyi adatokról Karl Lauterbach szövetségi egészségügyi miniszter szerdai berlini tájékoztatóján, amelyen bemutatta a kormány új terveit. Az elképzelés szerint március 20-tól minden országos szintű szabály megszűnik, és a helyi szintre, a veszélyeztetett embereket ellátó intézményekre – kórházakra, idősotthonokra – és a járványgócokra összpontosítanak majd a védekezésben.

Ha újra kitörne a járvány

A fertőző betegségek elleni védekezésről szóló törvény tervezett módosítása szerint továbbra is a tartományi kormányok a központi szereplők, rendeleteikkel fenntarthatják a járvány 2020-as kezdete óta bevezetetett alapvető fertőzésvédelmi óvintézkedéseket, például a közösségi maszkviselés és a társas távolságtartás szabályát. Szigorúbb előírásokról, lezárásokról, korlátozásokról viszont csak a tartományi parlamentek dönthetnek, ha járványkitörést tapasztalnak valahol.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Járványgóc

Járványgóc lehet egy településrész, egy egész város, régió vagy akár egy tartomány is – ismertette az egészségügyi miniszter a koalíciós pártok – a szociáldemokraták (SPD), a Zöldek és a liberálisok (FDP) – több hétig tartó tárgyalásán kiforrott kompromisszumot. Az SPD-s politikus elmondta, hogy eddigi szabályozás átmenetileg, április 2-ig még érvényben maradhat, hogy a tartományi kormányok megalkothassák az új védekezési rendszerhez illeszkedő rendeleteket.

Újabb hullám?

A törvénymódosítás a tavasztól őszig tartó időszakra rendezi el a védekezés szabályait, és szeptember 23-tól, a csillagászati ősz kezdetére új módosítását készítenek majd, készülve a légúti fertőző betegségek új szezonjára, így a koronavírus-járvány esetleges újabb hullámára – tette hozzá Karl Lauterbach.

A járvány előtti viszonyok

Marco Buschmann igazságügyi miniszter, az FDP politikusa kiemelte: a koalíció javaslata egy átlátható, demokratikus, jogállami rendszerről szól, amelynek révén legalább részlegesen helyre lehet állítani a járvány előtti viszonyokat, a „normalitást”.

A halálesetek

Az RKI adatai szerint az új esetekkel együtt 16 242 070 ember szervezetében mutatták ki az új típusú koronavírust (SARS-CoV-2). A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggő halálesetek száma egy nap alatt 314-gyel emelkedett, a járvány így 124 764 áldozatot szedett Németországban.

Ennyi embert oltottak be

A Covid-19 elleni teljes oltást szerdáig a lakosság 75,6 százaléka – 62,9 millió ember – szerezte meg. Teljes oltás utáni emlékeztető oltást a lakosság 57,5 százaléka – 47,9 millió ember – kapott. Az oltatlanok 19,6 millióan vannak, a lakosság 23,6 százalékát teszik ki. Közülük 4 millióan – a lakosság 4,8 százaléka – ötévesnél kisebb gyerekek, akiknek egyelőre nincs oltóanyag.

Ez a helyzet Magyarországon

A kormányzati portálon közzétett információk szerint az elmúlt 24 órában A beoltottak száma 6 397 806 fő, közülük 6 176 649 fő a második, 3 823 111 fő a harmadik, 227 541 fő már a negyedik oltását is felvette. 2632 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 809 917 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

Ennyien haltak meg az elmúlt napon

Elhunyt 54 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 44 549 emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 641 256 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 124 112 főre csökkent. 2617 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 118-an vannak lélegeztetőgépen. A járvány ötödik hullámának leszálló ágában vagyunk, ezért kormány kivezette a járványügyi korlátozásokat és megszűnt a maszkviselési kötelezettség. Az oltás továbbra is folyamatosan elérhető és márciusban is minden héten folytatódnak az oltási akciónapok a kórházi oltópontokon. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Illusztráció – Forrás: MTI/Árvai Károly