Súlyosabb büntetést kért a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség arra a 25 év fegyházra ítélt férfire, aki a közösségi oldalán megüzente a haragosának, hogy megöli őt, majd nem sokkal később az LGT zenészeinek a koncertjén be is váltotta az ígéretét.

Prostitúcióra kényszerítette

Ahogy a Kékvillogó.hu beszámolt róla, a férfi néhány éven át élettársi kapcsolatban élt egy fiatal nővel, akitől gyermekei is születtek. A pár folyamatosan anyagi nehézségekkel küszködött, ezért pénzügyi gondjaik megoldása céljából közösen úgy határoztak, hogy a fiatalasszony prostitúcióval tesz szert rendszeres jövedelemre. Előfordult azonban, hogy a férfi veréssel kényszerítette szexuális szolgáltatásra a párját. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Összejött az egyik partnerével

O. Szilveszter egy gyerekkori ismerősének is ajánlotta a nőt 2019 márciusában. Kétszer össze is hozta a találkozót, amelyen a nő és kuncsaftja között szimpátia alakult ki, és az asszony az őt megsajnáló férfihez költözött. Az elkövető nem bocsátott meg nekik. Miután meggyőződött arról, hogy az élettársa már nem tér vissza hozzá, folyamatosan azzal fenyegette a partnerét, hogy megöli.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Megrángatta a nőt

2019 augusztus elején a férfi a hajánál fogva rángatta le a nőt a kerékpárjáról, aki elesett és megsérült. Utána azzal fenyegetőzött, hogy csak várja meg az augusztus 18-át, mert akkor megöli az új barátját.

Nyilvánosan fenyegette meg

Néhány nappal később egy internetes közösségi oldalon a férfit is megfenyegette és verekedésre hívta fel.

A koncerten támadott

A város főterén augusztus 19-én tartott LGT-s zenészek koncertjén a férfi orvul a volt élettársának barátjára támadt. Hátulról megközelítve egy közel 20 cm pengehosszúságú konyhai késsel szurkálta meg és olyan súlyos sérüléseket okozott, hogy áldozata a kórházba szállítás közben meghalt. Az elfogott tettes vérében kábítószert mutattak ki.

Tagadott

A büntetőeljárás során O. Szilveszter elismerte a kábítószerrel visszaélést, a kerítés bűntettét és a testi épség elleni bűncselekményt azonban tagadta. A haragosa megölésével kapcsolatban pedig eltérő, önellentmondó vallomásokat tett.

„Ösztönös reakció”

Arra hivatkozott, hogy kölcsönös dulakodás során a szúrás részéről „ösztönös védelmi reakció” volt, illetve maga a sértett volt az, aki „beletolta magát a késbe”. Azt azonban nem tagadta, hogy többször is azt mondta: „Megszúrtam, mert megérdemelte”.

„Csak 2-3 pofon”

Az élettársa bántalmazását pedig nem tartotta verésnek, „hiszen csak 2-3 pofont kapott”. A törvényszék nem fogadta el a férfi védekezését, és 24 év fegyházra ítélte.

25 év fegyház helyett többet kaphat

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség a gátlástalan vádlott fegyházbüntetésének súlyosítását indítványozta. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Helyszínelés a gyilkosság után