Meghalt Koltai János, Jászai Mari-díjas színművész. A 91 éves színészt álmában érte a halál. A Szomszédok Gábor Gáborja néhány éve veszítette el feleségét, azóta zárkózottan élt.  

Meghalt a színész 

“Végtelen fájdalommal a szívünkben tájékoztatjuk mindazokat, akik szerették, ismerték, becsülték, hogy Koltai János színművész, festőművész, rendező, díszlettervező életének 91. évében álmában csendes nyugalommal a »nem ismert tartományba« átköltözött. Szellemisége, hite, igényessége, ereje, humora, ölelése, fénye mindörökké velünk marad. Úgy fogunk élni, úgy fogunk dolgozni ezt követően is, ahogyan azt Te elvárnád tőlünk. El nem múló örök szeretettel búcsúzunk mindazok nevében, Akik számára János a valódi fényt jelentette” – olvasható Nagybaczoni Nagy Kati filmrendező bejegyzésében. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Magányosan élt 

A legendás színész egy ideje betegeskedett. 2023-ban elhunyt a felesége, egyedül tengette a napjait. Koltai Jánost teljesen elhagyta az ereje, amióta elhunyt imádott felesége, Pap Éva. A színész azóta magányosan élt ádándi otthonában, ahol az emlékeibe menekült, ráadásul egészségi problémákkal is meg kellett küzdenie. A Szomszédok sztárjának súlyos térdfájdalmak nehezítették a mindennapjait, amely miatt előfordult az is, hogy az utcán esett össze.

Valóságos kivégzés volt a 28 éves M.Dolli meggyilkolása az angyalföldi lakásában. Megúszhatta volna a TikTok celeb a támadást? Ha igen, hogyan? Meglepő válaszok az alábbi videóban!

Koltai János pályája 

Koltai János 1935. június 8-án született Budapesten. Színészként elsősorban karakterszerepek megformálásával aratott sikert. Több előadás díszleteit is ő tervezte. A Budapest Filmstúdió és a Balázs Béla Filmstúdió munkatársa volt, ahol kisfilmeket készített. A Képzőművészeti Főiskolán 1959-ben, a Színház- és Filmművészeti Főiskolán pedig 1963-ban végzett. Akkor szerződött a Szegedi Nemzeti Színházhoz, ahol két évet töltött. 1965 után a Madách Színház tagja volt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Gábor Gábor 

Koltai János a Szomszédokban Gábor Gábort alakította. Szerepe szerint Frajt Edittel közösen egy szépségszalont üzemeltettek. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Koltai János