Tragikus hirtelenséggel elhunyt az M1 volt híradósa, Kontra György. A 41 éves műsorvezetővel nemrég bontott szerződést az MTVA. Halálhírét a közszolgálati média egyelőre nem kommentálta. A tragikus hírről Kontra György, korábbi munkahelye, a kiskunfélegyházi Smile Rádió adott hírt.

Meghalt az M1 volt műsorvezetője

“Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az egykori Sirius Rádió, majd Kiskun Tv / Trió TV majd 2015-től az M1 bemondója. Gyuri 2011-2014 között rádiónknak is kollégája volt, László Istvánnal felváltva szerkesztették és olvasták a rádió helyi híreit” – közölte közösségi oldalán a kiskunfélegyházi Rádió Smile. 

Fel éve került el az MTVA-tól

Kontra György 2015 óta volt az M1 műsorvezetője, fél évvel ezelőtt bontott vele szerződést az MTVA. Halálának körülményeiről nem adtak hivatalos tájékoztatót, úgy tudjuk, önként vetett véget az életének. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Tragédia: Széttárta karjait az atya és a vonat elé lépett. Miért? Mi nyomasztja a magyar papokat? Kattints a videóra!

 

Van segítség!

Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot! Krízishelyzetben lévő gyermek esetében kérjen segítséget a mobilról is ingyenesen elérhető 116-111-es telefonszámon vagy online chaten!

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Kontra György – a fotó Adobe mesterséges intelligencia segítségével készült