Szombat reggel elhunyt Szilágyi István özvegye, Humenyánszky Jolán. Az idős asszony utolsó kívánságaként csak annyit kért, hadd láthassa utoljára a fiát.

Gondterheltek voltak az utolsó évei

Amint arról korábban is beszámoltunk, Jolika néninek nehéz és súlyos időket kellett átélnie, miután a gyanú szerint Szilágyi István színművészt meggyilkolta a saját fia. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ózdra költözött

Jolika néni otthona tavaly vált lakhatatlanná, ezért a szobrászművész elköltözött a testvéréhez Ózdra, majd nem sokkal ezután kórházba került. Sajnos az állapota nem javult, gyenge volt és étvágytalan. Tüdődaganata pedig nem volt sem operálható sem kezelhető, ezért kellett neki egy személy, aki folyamatosan vigyáz rá, így került akkor a testvéréhez – írja a Blikk.

Szó volt róla, hogy szeretetotthonba kerül

Jolika néni súlyos betegsége miatt felmerült, hogy szeretetotthonba viszik át, azonban január végén visszaszállították Budapestre. Amikor visszaért a fővárosba, egy kórházban folytatták a kezelését.

Kórházban hunyt el

A lap úgy tudja, Jolika néni egy budapesti kórházban hunyt el szombat reggel.

Rosszindulatú daganata volt

Jolika néni, akinek a színész férjét, Szilágyi Istvánt a gyanú szerint a saját fia gyilkolta meg, nagyon súlyos betegséggel küzdött. Az idős asszony tüdején ugyanis rosszindulatú daganatot találtak.

Nagyon nehezek voltak az utolsó hónapjai

Az özvegy utolsó hónapjai egyáltalán nem teltek boldogan, hiszen a korábbi otthona lakhatatlanná vált, arról nem is beszélve, hogy a házon hatalmas hitel is volt.

Szerette volna még látni a fiát

Január elején azt mondta Jolika néni, utolsó kívánságaként szeretne még találkozni még egyszer utoljára a fiával. Az özvegyet akkor a Ripost kereste meg.

Ezt mondta

“Nagyon örülnék, ha találkozhatnék a fiammal. Tudom, hogy óriási bűnt követett el, de nem tudok mit tenni, mégiscsak a gyermekem, a vérem… Remélem, kérvényezhetjük a találkozót, és ha megkapjuk a szükséges engedélyeket, hosszú hónapok után végre újra láthatom Pétert!” – nyilatkozta január elején Jolika néni.

Szilágyi István halála

Korábban a BudaPestkörnyéke oldalán is írtunk róla, hogy az ország Lópici Gáspárjaként elhíresült színművészt, Szilágyi Istvánt a rendőrség gyanúja szerint a saját fia, a 49 éves Péter gyilkolta meg: 2020 május elején agyonverte őt. Már Szilágyi életében is nagy gondot okozott a házukra felvett, 30 milliós jelzáloghitel, de amióta az özvegy egyedül élt, a börtönben ülő fiukra nem maradt támogatás. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Szilágyi István özvegye – Forrás: TV2