Ki akarta holtan látni a rézművesként szép karriert befutott vállalkozót? És miért kellett meghalni a lányának, valamint a szomszédnak? Az orosz maffia is felmerült, mint lehetséges szál, de a kivégzés-szerű hármas emberölés csaknem harminc év elteltével is megoldatlan. Újranyitották a különös ügy aktáját.

Azok a homályos kilencvenes évek

Ember legyen a talpán, aki átlátja a kilencvenes évek Magyarországának szövevényes, sokszor máig felderítetlen gyilkossági ügyeit. Az egyik legbrutálisabb ilyen bűntény 1993-ban történt Budapest 16. kerületének Árpádföld városrészében, Csömör szomszédságában, ahol három embert lőttek le hidegvérrel. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Három holttest, harminc lőszer

Az Ákos utcában január 13-án, szerdán este hat és fél nyolc között máig ismeretlen tettes agyonlőtte Novák Sándor rézöntővállalkozót, Novák Zita tizenhét éves tanulót és szomszédasszonyukat. A gyilkos harminc lőszert lőtt ki áldozataira, akik a helyszínen meghaltak.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Az ajtó szó szerint mindig nyitva állt

A hármas gyilkosság áldozatait a Novák család lányának vőlegénye találta meg. A helyszíni szemle adatai alapján a fiatal lány éppen porszívózott, amikor hangokat hallott a földszintről. A lövések a lépcsőn érték. Apja ekkor már halott volt, a gyilkos a családfővel végzett először, miután bejutott a házba a nyitott bejárati ajtón.

Ki volt a célpont?

A harmadik áldozat három házzal arrébb lakott és éppen csak azért ugrott be Novákékhoz, hogy elkérjen egy fényképet. A négygyermekes családanya a lehető legrosszabbkor toppant be, a gyilkos neki sem kegyelmezett. Nem maradhatott szemtanú. De akkor ki volt valójában a célpont? A vállalkozásából szépen megszedő Sándor vagy lánya, Zita?

Sokan ismerték az áldozatot

Novák népszerű ember volt, lakásukon sokan megfordultak. Jó árut gyártott, ráadásul olcsón, az egész országból jártak hozzá a kereskedők. Akkoriban jött újra divatba a réz, a tehetősebbek akkoriban is szívesen mutogatták, mijük van. Rézkorlát, gyertyatartó, csillár, tányér meg minden, ami jól néz ki a lakásban.

Nyoma veszett a pénznek

Hiába ellenőriztek a nyomozók a szülőktől kezdve a rézműves szakmában dolgozókig mindenkit, nem jutottak előbbre. Annyi volt valószínűsíthető, hogy a célpont maga Novák Sándor lehetett, a másik két áldozat egyszerűen rosszkor volt rossz helyen. Ami biztos: a családfő akkoriban nagyobb összegű készpénzt tartott otthon. Ez a pénz eltűnt. Csakis a gyilkos vihette magával, de vajon eleve a pénzért érkezett az Ákos utcai házba a tettes?

A rejtélyes gyilkos fegyver

A fegyverszakértők is bajban voltak, a hármas gyilkosságot ugyanis egy olyan típusú fegyverrel követték el, amely Magyarországon addig gyakorlatilag ismeretlen volt. A feltételezések szerint egy hangtompítós MGV 176 névre hallgató jugoszláv ismétlőfegyver volt a gyilkos eszköz, amilyet előtte csak egyszer találtak hazánkban.

Így járnak a maffiafőnökök?

A sajtó már az eset után közvetlenül egy „zavaros összetételű levélről írt”, amelyet a tettes hagyott hátra a helyszínen. Ez a szál pár évtizeddel később újra előkerült. Egyes értesülések szerint Novák Sándor holttestén az alábbi üzenet volt olvasható: „Így járnak azok a maffiafőnökök, akik nem hódolnak be a CCCP (mozaikszó, az egykori Szovjetunió rövidített neve – a szerk.) büntetőbrigádnak.” A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Bérgyilkosok végezhettek vele

Nováknak állítólag Józsefvárosban volt egy piaca, az úgynevezett Novák piac. Egyes feltételezések szerint a férfi nem volt hajlandó védelmi pénzt fizetni az orosz maffiának, ezért megölték, és mivel a lánya is otthon volt, a szomszédasszony pedig váratlanul betoppant, a bérgyilkosságból hármas emberölés lett. Ha szeretnél még ilyen Újranyitott aktát olvasni, kattints ide! Van még belőle.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: Fortepan.hu/Kékvillogó.hu-grafika