Bereczki Zoltán szombat este a Városmajori Szabadtéri Színpadon tartott koncertet, ekkor jelentette be, hogy délután világra jött második gyermeke.

Jókor született

Megszületett Bereczki Zoltán és Bata Éva kislánya! Az énekes egyenesen a szülőszobáról érkezett a koncert helyszínére.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Közönség is örülhetett

A közönséggel is megosztotta örömét és azt is elárulta, hogy kislányukat Flórának keresztelték el. A színésznek már van egy kislánya, Zorka Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra házássából született.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A Centrál Színházban szerettek egymásba

Bereczki Zoltán és Bata Éva idén februárban jelentette be, hogy babát várnak. A két színész szerelme a Centrál Színházban kezdődött, az Igenek és nemek előadásának próbáin melegedtek össze.

Már írt róla

Az énekes már a napokban utalt arra, hogy második gyermeke hamarosan megérkezik a családjukba, hiszen az Instagram oldalára feltöltött egy fotót az üres, rózsaszín babaágyról, a poszthoz pedig azt írta: “lassan a végéhez ér ez a kilenc hónapos utazás”.

A közösségi médiában

Várandósan szenvedett balesetet

Autók csúsztak egymásba az M7-es autópályán áprilisban. A balesetben érintett volt Bereczki Zoltán és várandós párja, Bata Éva. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

Sokkos állapot

Blikk információi szerint Bata Évát gyorsan kiengedték a kórházból. Egy másik autóból egy gyermeket és az édesanyját sokkos állapotban vittek kórházba a mentők. Bereczki sem sérült meg.

Különös helyre ment a baleset után az apuka

Ahogy azt az elsők között megírtuk itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon, nem sokkal a baleset után a színművész a Pilisszántói Gyógyító Csillaghoz ment energiáért.

Spirituális hely a kőbányában

A BudaPestkörnyéke.hu munkatársa is meglátogatta Pilisszántón a Gyógyító Csillagot. Ottjártunkkor meglepőan sokan voltak az egykori kőbánya területén kialakított spirituális helyen. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A zarándoklatról készült cikkünk

Kiemelt kép: Bereczki Zoltán – Forrás: Instagram/bereczkizoltan