Az autó Szent Miklós úton parkolt. Éjjel fél kettőkor a tolvaj az autó résnyire lehúzott oldalsó ablakát lenyomta, majd az utastérben talált, de egy másik autóhoz tartozó indítókulccsal megpróbálta beindítani a járművet, aztán jött a tulaj.
A tolvaj nem lehetett túl profi, mert a slusszkulcsot beletörte az indítózárba. A tulaj erre lett figyelmes, így megzavarta a bűnözőt, aki elmenekült.
A szigetszentmiklósi rendőrök ügyesek voltak, mert egy órán belül azonosították és a helyszín közelében elfogták a 25 éves budapesti férfit, B. Kálmánt. Gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.
Hirdetés
A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság a budapesti férfi ellen lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Police.hu