A megjelenés minden ember számára fontos érték, ami ráadásul rengeteget el is árul az illetőről. Ma már a férfiak is gondot fordítanak az ápoltságra, ám akadnak még mindig olyan részletek, amelyek továbbra is női privilégiumnak számítanak.

Van, ami örökké a hölgyeké!

Ilyenek a műkörmök, valamint a körömdíszítések is. Az uraktól ezzel szemben csak némi ápolt, gondozott külcsínt várunk el.

A hölgyek tehát kedvükre válogathatnak a csodás lehetőségek közül, kifejezve a hangulatukat, megcsillantva a személyiségüket, és minden alkalommal megújulhatnak az új dizájnnak köszönhetően. Ám idővel minden véget ér, még a géllakk sem bírja majd örökké (szerencsére, különben talán rá is unnánk). 

A Diamond Nails géllakk leoldó segédanyaga pontosan ilyenkor nyújt hathatós segìtséget. Lássuk, mi mindenre lesz még szükség, és hogyan kell megvalósítanunk a géllakk eltávolítását.

Egyáltalán nem hosszú a lista!

Mivel a géllakk egy kifejezetten nagyon tartós alapanyag, ezért könnyen előfordulhat, hogy első alkalommal megtorpanunk a feladat előtt: hogyan fogjuk ezt egyáltalán végrehajtani, mikor már négy hete ragaszkodik hozzánk töretlenül?

Pedig nem is olyan bonyolult a dolog, és még az eszközigénye sem hatalmas: a már említett leoldó folyadékon kívül kelleni fog még körömreszelő és bőrfeltoló is.

Lássuk a lépéseket!

A legelső lépéshez a reszelőnkre lesz szükség. Ezzel a felszínt gyengéden megreszeljük, de vigyázzunk arra közben, hogy véletlenül se legyünk durvák.

Ezzel elősegítjük az utána következő hatóanyag eredményességét is, azaz egy kis lépéssel jelentős mértékben meg tudjuk könnyíteni a saját dolgunkat.

Jöhet egy kis áztatás!

Most fogjuk meg a vattakorongokat, de még pontosabban dolgozhatunk a vattapálcával, kizárólag a kérdéses területre juttatva a hatékony oldószert, amelyet kifejezetten erre a feladatra terveztek, és gyártottak.

Gondolhatjuk már ebből is, hogy valóban hatásosnak fog bizonyulni. A géllakk lágyabbá fog válni a készítmény hatására.

Ne távolítsuk el túl gyorsan a leoldó folyadékot, hiszen ez fogja olyan állagúvá tenni a géllakkot, hogy ezáltal igazán hatékonnyá válik az eltávolításának a folyamata.

Mindössze pár perc, legfeljebb három szükséges majd ehhez.

Jöhet a bőrfeltoló!

Ezzel az eszközzel szépen, óvatosan, anélkül, hogy bárkinek bárhol sérülést okoznánk, gyengéden eltávolíthatjuk a géllakkokat.

Ápolni is nélkülözhetetlen ezt a területet!

A körmeink, valamint az őket körülvevő bőrfelületek viszonylag érzékenyek, ezért nagyon óvatosan kell majd dolgoznunk. Ezeknek a részeknek az egészségéhez egyszerűen hozzájárulhatunk, körömápoló olajjal, amit nyugodtan felvihetünk a bőrre is.

Nem is olyan nagy ördöngösség az egész, némi odafigyelés mellett ugyanis szinte pillanatok alatt és sérülésmentesen boldogulhatunk a feladattal. Ugye milyen gyorsan ment?


Ez a cikk szponzorált tartalom, megrendelő a diamondnails.hu oldalt működtető cég.