A 2021-es év több változást is hozott az ingatlanpiacon. Annak ellenére, hogy nőttek az árak és drágult a pénz, nem csökkent a vállalkozói kedv. Sőt, talán pont az infláció hatására kezdtek el ingatlanba fektetni az emberek, ott ugyanis biztosabb helyen van a pénz, mintha a bankszámlán állna. Az év összefoglalásában Török Dávid, gyémántfokozatú ingatlanszakértő sietett segítségünkre.

Mi változott 2021-ben a 2020-as évhez képest az ingatlanpiacon?

Nem mondhatni, hogy eseménytelen év lett volna az ingatlanpiacon. Alapvetően kijelenthető, hogy áremelkedés történt minden fronton. Főként az új építésű lakások lettek drágábbak, sok beruházásba nem is mertek belevágni a bizonytalanabb piaci környezet miatt. Ez a korábbi évekhez képest alacsonyabb kínálatot eredményezett. Az alapkamat emelésének köszönhetően pedig egyre drágább pénzhez jutni. Az év elején még 3 százalék vagy egy picit alatta is lehetett hitelt felvenni, most 4 százalék alá már nem könnyű lemenni. Ráadásul további emelésre kell számítani, ami a lakáshitelek kamatának további növekedéséhez fog vezetni. És persze ne feledkezzünk meg az építőanyagok árának jelentős mértékű áremelkedéséről sem.

Csökkent az érdeklődés az ingatlanok iránt?

Nem, sőt! Az ingatlanok ára hiába futott fel, a kereslet alapvetően megvan. Az alacsony kínálat miatt egy-egy jobb adottságú ingatlanért könnyen verseny helyzet alakul ki. A zöld lakáshitel is nagyon sokat dobott a piacon. Ennek meghosszabbítása még kérdéses. Mondhatjuk, hogy kicsi a piac, de azért sok a mozgás. Hiába nőnek az árak, az ingatlanba való befektetés egyre népszerűbb. Hiszen biztonságosabb ott tartani a pénzt, mint a bankszámlán, ahol lényegében egyre csak romlik. Sokan pedig nem szívesen fektetnek például részvényekbe, inkább az ingatlant választják.

Milyen különbségek voltak tapasztalhatók a használt-, illetve az új építésű lakások között?

A használt lakások piacán is áremelkedés történt. Budapesten körülbelül 5-6 százalékos ez az arány. Viszonyításképpen: az új építésű lakások esetén ez a duplájára, 10-12 százalékra is rúghat. Az új építésű lakások ára tehát gyorsabban emelkedik jelenleg, mint a használtaké. Nyílik az olló.

Mi történt Budapesten és mi a helyzet vidéken?

A fővárost mindig két részre lehet osztani: Budára és Pestre. A kettő jelentősen eltér egymástól az ingatlanok piacán is. Budán szűk a kínálat, de nagy a kereslet. Pesten inkább fordítva. Talán meglepő, de a belvárosban, nyüzsgő helyeken kimondottan alacsony árakon is adtak el ingatlanokat 2021-ben, legalábbis a korábbi évekhez viszonyítva, hiszen a csúcspont e tekintetben 2019 nyarán volt.

Egyre többen költöznek vidékre. A járvány és a home office hatására már nem mutatkozik feltétlenül akkora igény rá, hogy az ember Budapest nyüzsgő belvárosában lakjon. Hiszen sokan nincsenek helyhez kötve még akkor sem, ha hivatalosan a fővárosban dolgoznak. Főként a vízparti területek mentek nagyot. A Balaton mellett a Velencei-tó is népszerűvé vált. A Balaton környékén azonban nagy rekordok dőltek meg. Egyes területeken pesti árakat találni, hiszen óriási a kereslet, ami hajtja a piacot.

Visszatekintve, hogyan értékelnéd a 2021-es évet?

Az jól látható, hogy a vállalkozói kedv megvan, de a bizalom még nem feltétlenül. Ezt a szakemberhiány is okozza, nehéz megbízható, hozzáértő személyeket találni. Felújításba is kevesen mernek belevágni. A lakásfelújítási támogatást is nehéz igénybe venni. Legalábbis a befektetőknek nem kedveznek a szabályok, mert csak akkor bírálják el pozitívan a kérvényezést, ha az a lakóhelyre szól. 

Ami az ingatlanos szakmát illeti, kifejezetten jó évet zártunk. Ha a saját eladásaimat nézem, a 2021-es év a bevételek terén rekordnak számít. Ilyen sok tranzakciót még sosem bonyolítottunk le: csak lakóingatlanok értékesítéséből 5 milliárd forint feletti forgalmat generáltam 2021-ben.

Ez a cikk szponzorált tartalom. Kattints ide, ha te is kipróbálnád ezt a népszerű hirdetési formát. A hivatalos mérések szerint a BudaPestkörnyéke.hu hírportált a forgalmas napokon 340.000 ember olvassa!