Amint azt a BudapestKörényéke. hu is megírta kórházba került a Törökbálinton élő Kóbor János, az Omega zenekar zenésze, aki nagy eséllyel a koronavírus fertőzést kapta el.

A betegség

Kedden kellett volna részt vennie egy televíziós felvételen, de szinte az utolsó pillanatban lemondta. Valószínűleg már nem érezte jól magát – erősítette meg a Blikknek Benkő Balázs, az Omega néhai billentyűsének, Benkő Lászlónak a fia.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Felesége döntött

A bulvárlap szerint pár napja lett rosszul, a felesége vitte egy klinikára ahol bent tartották. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Nincs oltva

Azt még nem tudni, hogy mit találtak az orvosok. A zenész korábban többször elmondta, hogy nem oltatja be magát koronavírus elleni vakcinával sem.

Remélhetőleg nem nagy a baj

Molnár György, az Omega gitárosa megerősítette a hírt, miszerint Kóbort az elmúlt napokban kórházban ápolták, ám az állapota javult és már optimistán nyilatkozott a hazatéréséről.

A Balaton szerelmese

“Engem szórjanak helikopterrről a Balatonba a hamvasztásom után” – mondta Kóbor János. Minderről azok után beszélt az Omega énekese, hogy felidezte három zenésztársa halálát – írja a Riport7-re hivatkozva a BalatonKörnyéke.hu hírportál.

Ne a jégre szórják

“Hogy egy kicsit morbidok le­gyünk, nyáron kell meghalni. Persze nem a most következőn, majd valamikor, mert nem lenne jó, ha a jégre szórnának” – próbált viccelődni még februárban a zenész, aki elárulta: már bőven túlélte saját reményeit.

Azt mondta, nagyon óvatos

Kóbor János eddig jól volt. Kora tavasszal még arról beszélt, hogy nagyon fegyelmezetten viselkedik. Rendkívül ritkán hagyja el a lakást, amikor pedig mindenképp ki kell mennie az utcára, azt csak maszkban teszi, amit humorosan csak szájkosárként emleget.

Az Omega hírt adott a zenész állapotáról

„Mecky kedden este kórházba került. Az állapota változó, de a család kérésére szeretnénk tartózkodni a részletektől. Mindent megtesznek érte, hogy újra köztünk lehessen” – írták szűkszavúan.

Itt a teljes poszt:

Aggódnak érte a rajongók

A zenészért nagyon aggódnak a rajongók, a poszt alatt több százan kívántak neki jobbulást és mielőbbi felépülést.

Az Omega két tagját is elvesztette tavaly

Az Omega zenekart tavaly több tragédia is érte, ugyanis meghalt a zenekar két tagja Benkő László, a zenekar pedig gyakorlatilag még fel sem ocsúdott gyászból, jött a következő tragédia híre: meghalt Mihály Tamás, az együttes basszusgitárosa is.

Kapcsolódó:

Számos zenész esett át a koronavíruson, Pataky Attila nagyon megszenvedte

Itt a BudapestKörnyéke.hu oldalán is beszámoltunk róla, hogy koronavírusos volt Pataky Attila, az EDDA frontembere is. A zenészt nagyon megviselte a betegség, sőt a fertőzés utóhatásait a mai napig érzi, a memóriája például már nem a régi, erről nemrégiben beszélt a Blikknek.

Kapcsolódó:

Balázs Fecót legyőzte a betegség

A legendás zenész egy évvel ezelőtt hunyt el, a koronavírus fertőzés következtében. Mint azt lapunk is megírta barátai féltették és figyelmeztették Balázs Fecót, hogy vigyázzon magára, mert elkaphatja a koronavírust, de Fecót hajtotta a zene és a színpad. 

Halála előtt még a Sztárban Sztár műsorában lépett fel

Balázs Fecó néhány héttel a halála előtt a Sztárban Sztár színpdán lépett fel, erről akkor LikeNews hírportál is beszámolt. Mint írták az utolsó adás egyik meglepetésvendégeként lépett színapdra Balázs Fecó, aki DR BRS-el és Berkes Olivérrel adta elő az Évszakok című dalának feldolgozását, azonban Béres Attila nem volt ott személyesen a studióban, ugyanis ő és az egész családja elkapta a koronavírust, jelentették be a Sztárban Sztár adásában.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Kóbor János