Az autós a villamossíneken keresztül kanyarodott volna balra a Déli pályaudvar felé. Nagy volt a forgalom, így nem tudta időben befejezni a manővert. Közben a villamos szabad jelzést kapott, és máris megtörtént a baj.

Ma délután történt

Csütörtökön kora délután ismét villamos és autó ütközött a fővárosban, ezúttal a budai Alkotás utcán a MOM Parknál. Egy Lexus ES300 a MOM parkolóházából akart a villamossíneken keresztül balra, a Déli pályaudvar felé kanyarodni. A jelzőlámpa zöldet mutatott, ám a jobbra kanyarodó, illetve a gyalogosoknak zöldet mutató lámpa miatt a Déli pályaudvar felől a pirosnál álló autók között a sofőr nem tudott keresztül hajtani. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Egy Lexus ütközött a villamossal

Tudósítónk helyszíni fotója

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

A baleset körülményeiről

Ahogy adódott egy autónyi hely, a sofőr gázt adott és megkezdte a balra kanyarodást, ám eközben a jelzőlámpa mögötte vélhetően pirosra váltott, amit ő már nem láthatott. Ezzel egy időben a Déli pályaudvar irányából érkező 61-es villamos szabad jelzést kapott (bár azt nem tudni, a villamos vezetője ebből mennyit láthatott, miután a fedezőjelző a kereszteződés és a gyalogátkelőhely után található), így teljes lendülettel haladt be a Csörsz utcai megállóba, helyesebben haladt volna, ehelyett telibe találta a kanyarodó Lexus bal elejét.

Fotó a baleset helyszínéről

A személyautó súlyosan megrongálódott

Szerencse a szerencsétlenségben

A nagy erejű ütközés hatására a Lexus a megálló végén található beton terelőkúpnak csapódott, így senkit sem gázolt el, a villamos pedig szerencsére ezúttal nem siklott ki, mint tegnap a Fehérvári úton. A szerelvény fedélzetén tartózkodó utasok le tudtak szállni gond nélkül, nem sérültek meg, a villamos vezetője és a Lexust vezető vidéki férfi is sértetlenül megúszta a karambolt.

A balesetben senki sem sérült meg

Hatalmas erejű volt az ütközés

Autómentő vitte el a roncsot

A helyszínre a fővárosi hivatásos tűzoltók is vonultak, de nem kellett beavatkozniuk, a roncsot autómentő húzta le a sínekről. A baleset miatt 61-es és 17-es villamosok mintegy másfél órán keresztül terelve, a Krisztina körút felé közlekedtek. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: A baleset helyszínén készült fotók – Forrás: BudaPestkörnyéke.hu / GK