Megmenekül Budapest egyik legrégebbi vasúti épülete, az 1884-ben épült kelenföldi régi vasútállomás. Az épületet megmentését kormány 2021 februárjában kiemelt beruházássá nyilvánította. Itt hozta létre a Vitézy Dávid vezette Közlekedési Múzeum a legújabb tagintézményünét, amely a hely történelmi örökségét felhasználva egy vasúttörténeti kiállítóhely, rendezvénytér és találkozóhely lesz.

Megadták az építési engedélyt

Budapest Fővárosi Kormányhivatala július 8-i határozatában megadta az építési engedélyt a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumnak Kelenföld vasútállomás egykori indóházának felújítására. Az engedélyes tervek birtokában folytatódhat a munka, amelynek következő lépése a kivitelezési közbeszerzés kiírása – írják Vitézy Dávid közösségi oldalán. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Új funkciók

Az épület eredeti karakterét visszaállító műemléki helyreállítás mellett az épület új közösségi-kulturális funkcióját gazdagító kortárs bővítménnyel egészül ki. A műemléki védettség alatt álló, 137 éves épület ezzel megmenekül az enyészettől.

Ilyen lesz felújítva

Forrás: BFK

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

A MÁV már nem használja

A Közlekedési Múzeum az építész stúdiót bízta meg az építészeti tervek elkészítésével. A MÁV az épületet már nem használja, nem csak romos állapota miatt, hanem azért sem, mert a 4-es metró átadásával az eredeti állomási funkciók az aluljáróba helyeződtek át, az épület kiesik a fő utasáramlatokból.

Óriási terepasztal

A Kelenföld Indóház fő attrakciója egy több száz négyzetméter alapterületű terepasztal lesz, amely a vasúttörténeti kiállításhoz szervesen kapcsolódva mutatja be a városon belüli vasúthálózat jelentőségét, funkcióját.

Kilátó is épül

A kulturális kínálatot időszaki kiállítások, múzeumpedagógiai foglalkozások és közösségi programok színesítik majd. Ezeken felül az épület kiegészül egy vasúti tematikájú múzeumkerttel, és egy kilátópontként, trainspotter-helyként is szolgáló új, kortárs terasszal a vasút felé. A tervek szerint egy bisztró is helyet kap az épületben, előtte, szabadtéren pedig az indóházzal közel egyidős gőzmozdony fog állni.

Ilyen lesz a kilátó

Forrás: BFK

120 millió az előkészületekre

2019 őszén jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Hoffmann Tamás, Újbuda akkori polgármestere, hogy a Közlekedési Múzeum mentheti meg az állomásépületet. Az akkor létrejött megállapodás nyomán 2020-ban a Miniszterelnökség 100 millió forinttal, Újbuda önkormányzata 20 millió forinttal támogatta a tervezést és a beruházás előkészítését.

Az újbudai polgármesternek is tetszik

Az elkészült tervek elnyerték az újbudai önkormányzat támogatását, miután a Múzeum bemutatta a koncepciót László Imre polgármesternek és Újbuda vezetésének. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Budapest-Kelenföld vasútállomás régi épülete – Fotó: BudaPestkörnyéke.hu