Novák Katalin beiktatási ünnepségén egyik kedvenc dalát énekelte Rúzsa Magdi. Máté Péter „Most élsz” című szerzeményének refrénje arról szól, hogy a legkisebb hiba is megbosszulja önmagát. Novák Katalin pedig most azért mondott el, mert hibázott. Sorszerű volt a választott dal? Rúzsa Magdi produkcióját és Novák Katalin reakcióját a cikkünk végén tudod megnézni.

Beiktatási ünnepség

2022 májusában, Novák Katalin beiktatása alkalmából a magyar kormány egész napos beiktatási ünnepséget rendezett. Délelőtt ökumenikus istentiszteletet tartottak, majd a Kossuth téren rendeztek ünnepséget. Délután kinyitották a Sándor-palotát, ahol bárki személyesen találkozhatott az új köztársasági elnökkel. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Rúzsa Magdi énekelt

A beiktatási ünnepségen Rúzsa Magdi énekelt. Az énekesnő a hármasikrek születése óta akkor lépett először színpadra. Rúzsa Magdi Máté Péter „Most élsz” című dalát adta elő, amelyet a Megasztárban énekelt először.  Novák Katalin pályájáról ebben a cikkünkben tudsz bővebben olvasni.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Novák Katalin kedvenc dala

Rúzsa Magdit, a beiktatási ünnepség műsorvezetője úgy vezette fel, hogy az „elnök asszony egyik kedvenc dalát fogja előadni”. A dal refrénje pedig így szól: „Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld, mert a legapróbb hibád megbosszulja önmagát”.

Belebukott

Novák Katalin, Rúzsa Magdi produkcióját mosolyogva, de meghatódva nézte végig. Akkor még nem gondolta, hogy mindössze két év múlva, államfőként, olyan súlyos hibát fog elkövetni, amelybe bele is bukik. Lemondó beszédében is bevalloota, hogy hibázott.

„Hibáztam”

„Hibáztam. A kegyelmi döntés és az indoklás hiánya alkalmas volt arra, hogy kételyeket ébresszen. Itt nincs és nem is lehet kétely. Soha nem adnék kegyelmet annak, aki gyermekeket bántalmaz. A gyermekek védelme közös felelősségünk. Bocsánatot kérek azoktól, akiket megbántottam, és minden olyan áldozattól, aki úgy érezhette, nem állok ki mellette. Államfőként ma utoljára szólok önökhöz, lemondok a köztársasági elnöki tisztségről” – mondta szombat délután Novák Katalin.

Nehéz döntés

„A döntés nem személyes okból volt nehéz. Azért volt nehéz, mert esküt tettem. Arra a kérdésre kellett most választ találnom, hogy eskümhöz híven képes lennék-e a köztársasági elnöki tisztséget továbbra is a magyar nemzet javára gyakorolni? Rendelkeznék-e azzal a mozgástérrel, amely ahhoz kell, hogy szuverén államfőként jól teljesítsem a feladatomat? Nem a válaszom mindkét kérdésre. Bocsánatot kérek azoktól, akik most úgy érzik, cserben hagyom őket. Akik most úgy érzik, hogy a gyűlölet legyőzte a szeretetet” – mondta az államfő.

Nehéz a politika

Novák Katalin hozzátette: „A politika kemény, olykor kegyetlen világ. Vannak, akik azt gondolják, hogy nekünk, nőknek ezért nem is való. Ezzel nem értek egyet. Ne hagyjuk magunkat! Kellenek a nők a közéletbe is, mert hitem szerint akkor idővel méltányosabb, békésebb és bizonyára tartalmasabb lesz ez a világ. Hálás vagyok azért, hogy a magyar nemzetet szolgálhattam.”. Majd könnyeivel küzködve egy imával zárta lemondó beszédét.

Bicskei-ügy

Amint írtunk róla, egy hete forrnak az indulatok, miután Novák Katalin köztársasági elnök kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettesének, aki arra akart rávenni molesztált diákokat, hogy vonják vissza vallomásukat. K. Endre, tudta, hogy milyen ocsmány dolgokat művel főnöke a gyermekotthon lakóival. De K. Endre, ennek ellenére, nemhogy nem védte meg, hanem még zsarolással hazugságra bíztatta a gyermekotthonban molesztált lakókat.

Börtönre ítélték

Emiatt K. Endrét kényszerítés minősített bűncselekményért jogerősen 3 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélték, mellékbüntetésként pedig öt évre eltiltották a foglalkozástól és közügyek gyakorlásától is.

Elnöki kegyelem

Novák Katalin, tavaly áprilisban elnöki kegyelemben részesítette K. Endrét, akinek nemhogy nem kell leülnie a büntetését, hanem visszatérhet a pedagógusi pályára és büntetlen előélet sem lesz. Pénteken több ezren tüntettek a Sándor-palota előtt, a demonstráción pedig Novák Katalin lemondását követelték. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A volt államfő kedvenc dala Rúzsa Magditól

Kiemelt kép: Rúzsa Magdi – Forrás: Facebook/Fidesz