Tavalyelőtt decemberben költözött el G.w.M. feleségétől, majd rá egy hónapra bejelentették, hogy már Kulcsár Edinával alkotnak egy párt. A volt feleség sokáig nem beszélt élete legnehezebb időszakáról, de most egy interjúban elmondta, mit hagyott maga mögött a válás, a rapper.
Egy éve jelentették be
Mint ahogy azt m is megírtuk, bombaként robbant a hír, hogy zátonyra futott Kulcsár Edina és férje, Szabó András Csuti házassága. A házaspár kapcsolata már hónapok óta nem volt zökkenőmentes, legutóbb a Nyerő Páros című műsorban vallották be, hogy éppen hullámvölgyben vannak, de igyekeznek megmenteni a kapcsolatukat, ami végül úgy tűnik nem sikerült. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Új szerelem
A szakítás híre után persze egyből megindultak a találgatások, hogy Edina szíve már biztosan másért dobog, s bár eredetileg azt vallották mindketten, hogy nincs szó harmadik félről, alig pár nappal azután, hogy közölték a válás hírét, Edina közzétette, hogy ismét rátalált a szerelem, ráadásul az ismert magyar rapper G. w. M., azaz Varga Márk személyében.
Kiverték a biztosítékot
Az új kapcsolat híre persze kapásból kiverte a biztosítékot rajongóknál, már csak azért is mert, a rapper néhány héttel ezelőtt számolt be róla a közösségi felületein, hogy elhagyja a családját. Erről akkor a Blikk számolt be, azonban azt még senki nem sejtette, hogy a férfi Edina miatt hagyta el feleségét, illetve két gyermekét.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Csuti mutatta be őket egymásnak
Edina és új szerelme egy közös projekt révén ismerkedtek meg egymással, ugyanis az egykori szépségkirálynő szerepelt a férfi klipjében, ami még novemberben jelent meg, a történet pikantériája pedig az, hogy a feleket nem más mint Csuti mutatta be egymásnak. ” „Én mutattam be őket egymásnak. Én segítettem a közös videoklipjükben, és előfordult, hogy én vittem az énekórákra Edinát. Nem tudom, mit érzek, de egy picit tragikomédiában érzem magam” – árulta el a Borsnak Csuti.
Adósságot is hagyott maga mögött Varga Márk
A rapper volt felesége az RTL Reggeliben mesélt arról, hogy egykori párja több mint 40 milliós adósságot hagyott rá, amit ketten halmoztak fel. Azt is hozzátette Nagy Melanie, hogy ezt most neki kell megoldania, így többet dolgozik a jövőben.
Kb. 400 ezer forintot kap havonta
A híresztelések szerint másfél milliós gyerektartást kap Nagy Melanie G.w.M-től, valójában azonban ennek az összegnek csak a negyedét – mondta el a Fókusznak a két gyermekével egyedül maradt fiatal nő. Kislánya egy angol nyelvű magánóvodába jár, aminek a költsége elég borsos. Az apuka által utalt gyerektartásból még erre is futnia kell. Melanie azonban nem szeretné kivenni a gyermeküket ebből az oviból: „Az érzelmi biztonságon, a gondoskodáson és a minőségi együtt töltött időn túl a minőségi oktatás a legfontosabb, amit adhatok a gyerekeimnek” – mondta a nő.
Ajándék autó
Mi is beszámoltunk arról, hogy decemberben egy nagy vörös masni és egy csokor vörösrózsa is járt Kulcsár Edina ajándékához, ami egy luxusautó volt.
Lelkileg is támogatja
“Mindenben a kedvesem. Lelkileg erős és támogató párra találtam, nem is gondoltam, hogy van ilyen ember, tényleg mindenben számíthatok rá. Az elmúlt hónapokban mindketten ugyanabban a fázisokban voltunk, ugyanazokat a kríziseket éltük át. Nehéz volt, nem álomba illő történet a miénk, a szerelmünk hajnalát tekintve, négy pici gyermek sorsát befolyásolva” – mondta új szerelméről korábban az egykori szépségkirálynő a Glamournak adott interjújában.
Nagyon boldog
Edina arról is beszélt, hogy már nem sajnálja, hogy véget ért a Csutival való házassága. „Viszont aki így is képes megadni a boldogságot, a törődést, figyel rám amellett, hogy a kötelességeket szem előtt tudja tartani, az erős ember, és egy erős kapcsolatra képes”. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: Nagy Melanie a Reggeliben – forrás: rtl.hu