A Magyar Tudományos Akadémia professzora szerint a negyedik hullám csúcsát december közepén, talán karácsony előtt érhetjük el. Rusvai Miklós kijelentette: sokkal többet kellene beszélni az oltások mellékhatásairól is.

Nincs megállás

A szennyvízben mért koronavírus örökítőanyag-koncentrációja növekszik, ebből arra lehet következtetni, hogy valószínűleg a fertőzöttek száma még tovább fog nőni. A szakember tapasztalata az, hogy minél terjedőképesebb egy vírus, annál nagyobb hirtelenséggel szalad fel magasra a fertőzésszám, de utána általában gyorsan le is csökkennek a számok. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Terjedőképesség

Rusvai Miklós az ATV-ben azt is elmondta, a vírus terjedőképessége és megbetegítő képessége szerencsére nem ugyanaz, akkor ugyanis a hirtelen megnövekedett a fertőzésszám mellett nagyon sok súlyos megbetegedéssel is találkoznánk.

Kevésbé fertőző

„Nagyon óvatosan bizonyos hangok mostanra azt mondják, hogy minél terjedőképesebb egy vírus, annál kisebb a kórokozó képessége” – fejtegette a virológus.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Rusvai Miklós

Rusvai Miklós
Rusvai Miklós víruskutató – Forrás: Youtube

Kevesebb halott

Rusvai szerint a lakosság egyre szélesebb körű átimmunizálása, részben az oltások, részben az átfertőződések miatt azt okozhatja, hogy a magas fertőzésszám ellenére a halottak és lélegeztetőgépen levők száma alacsonyabb lehet a korábbinál.

Kötelező oltás

A virológus arról is beszélt, a kormányzatok nem véletlen hangsúlyozzák az oltások fontosságát, valamint egyes országok a kötelező védőoltás lehetőségéről is beszélnek, ugyanis a vakcináció és a fertőződés miatti immunizáció nem zárja ki egymást. „Minél többször immunizáljuk magunkat, sőt akár a fertőzésen is átesünk, akkor annál kisebb a valószínűsége annak, hogy súlyosan megbetegszünk” – szögezte le.

Biztonsági öv

„Mindenképpen be kell oltatni magunkat, ez olyan, minthogy a biztonsági övet is be kell kötni, mert ha „neadjisten” baleset ér, akkor sokkal kevésbé sérülök meg” – tette hozzá.

Nem káros az emlékeztető oltás

Rusvai arra is kitért, nem kell tartani attól, hogy az újabb és újabb emlékeztető oltások káros hatással lennének a szervezetünkre, elmondása szerint hasonlóan kell kezelni, mint az influenza elleni védőoltásokat.

Nem felejt

„Az immunrendszer nem felejt, de az antitestek száma lecsökken. Újraoltás esetén nagyjából öt nap, mire újra megfelelő mennyiségű antitest képződik. A korábban nem immunizált szervezetben pedig akár 2-3 hét is lehet, mire nagy mennyiségű ellenanyag termelődik” – mondta. „Tehát azért kell oltatni magam, hogy reakcióképes antitestek legyenek a véremben, ha éppen ebben a szezonban megfertőz a vírus” – összegzett.

Mellékhatások

A virológus úgy látja, sokkal szélesebb körben kellene beszélni az oltások mellékhatásairól: „El kellene mondani, hogy ez a mellékhatás 1000-ből egyszer fordul elő, a másik pedig 5000-ből egyszer, míg a harmadik 50 ezerből egyszer. Vannak mellékhatások, de a nagy számok törvénye alapján sokkal kevesebb embernél jelentenek problémát, mint maga a covid” – jelentette ki. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép forrása: Koronavírus Tájékoztató Központ