Ma ünnepli 75. születésnapját a magyar sport élő legendája, Hegedűs Csaba. A 100. magyar olimpiai aranyérem tulajdonosa, az egykori klasszis birkózó azt mondja: nincs mit ünnepelni, de továbbra is úgy kel majd fel, hogy célokat tűz ki maga elé. Hegedűst megedzette az élet: 1973-ban súlyos autóbalesete volt és kis híján meghalt, 2020-ban pedig elvesztette imádott lányát, Olimpiát.

Övé a 100. magyar olimpiai arany

Hegedűs Csaba a századik magyar olimpiai aranyérem büszke tulajdonosa. A Vasas birkózó legendája már húsz esztendős korában világversenyen szerepelhetett. Az 1971-es szófiai vb hozta el számára a nemzetközi elismertséget. Úgy nyert aranyat a bolgár fővárosban, hogy minden ellenfelét két vállra fektette. Ott és akkor nevezték el tuskirálynak. Hegedűs 1972-ben a csúcsra ért: a kötöttfogásúak 82 kilogrammos súlycsoportjában a magyar olimpiai csapat történetének 100. aranyérmét nyerte. A világ legjobbjai között tartották számon, amikor 1973-ban súlyos autóbalesetet szenvedett. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Több mint harminc műtét

„Több mint harminc operációt hajtottak végre rajtam. Háromszor kerültem a klinikai halál állapotába, lefogytam negyvennyolc kilóra, és mikor nagyjából magamhoz tértem azt mondták: le kell vágni a lábam. A Városmajori Klinikán feküdtem, és soha nem felejtem el Soltész professzor szigorú tekintetét, aki azt mondta nekem: Csabikám, a műtő készen áll az amputációra. Ha sokáig várunk, embóliát kapsz, és nem éled túl.

Megúszta az amputálást  

„Könyörögtem állandóan ennek a hihetetlenen empátiával megáldott nagyszerű orvosnak, hogy várjon még, ne vágják le a lábam, mert felépülök. S így is történt. Két év kihagyás után tértem vissza a szőnyegre, és nyertem újabb két Európa-bajnoki címet” – emlékezett vissza a történtekre Hegedűs a sportal.hu oldalon.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Nincs mit ünnepelni

 „Legutóbb a 60. születésnapomat ünnepeltem meg, nagyjából 450 vendég társaságában. Akkor megbeszéltem magammal, hogy a homokórát nem tudom megállítani, és hogy hatvan fölött valójában nincs mit ünnepelni. Én továbbra is úgy kelek majd fel, hogy célokat tűzök ki magam elé. Mindig ilyen voltam. Vonzottak a nehéz, már-már megoldhatatlan feladatok. Versenyzőként, és az aktív sport befejezése után is” – fogalmazott a bajnok.

Lányát gyászolta

2020 őszén írt arról a BudaPestkörnyéke.hu, hogy lányát gyászolja Hegedűs Csaba. A 39 éves Olimpia dunakeszi otthonában halt meg hirtelen, a gyors orvosi segítség sem tudta megmenteni az életét. Az édesapa szerint koronavírus okozhatta lánya halálát.

Tökéletesen egészséges volt

Hegedűs Csaba lánya Dunakeszin lakott élettársával, és a tragédia előtt néhány nappal a szokásos alapos orvosi kivizsgáláson vett részt. Megállapították, hogy tökéletesen egészséges. Nem volt gyermeke, de így is harmóniában, szeretetben élt, testvéreivel, Bernadett-tel és Csabával, s persze a szülőkkel rendszeres kapcsolatot tartott. Egy nappal a halála előtt ifjabb Hegedűs Csaba gyermekeivel töltötte az estét, vidáman, fesztelen hangulatban.

A feleségére is vigyáznia kell

Hegedűs Csaba több mint 40 éve él együtt Sinkovits Imre lányával. „Mariannal, csodálatos nő, és nagyon féltem őt, nehogy feladja. Olykor rám néz, és azt mondja: ez így nem élet, ez így nem mehet tovább. Képtelen elfogadni, hogy már nincs velünk, közöttünk a gyermeke. Vigyáznom kell rá, mert nemcsak nekem, hanem nagyobbik lányunknak, a másik Sinkovits unokának is szüksége van rá, ránk” – mesélte szomorúan Hegedűs Csaba.

Belerokkantak a gyászba

Hegedűs Csaba arról is beszélt, hogy rengeteget dolgozik, olyankor elfelejti bánatát. De amikor beül az autóba, akkor rátör a gyász „És csak, zokogok, zokogok és zokogok, mint egy kisgyerek”.

Szentendrén temették el

A bajnok lányát Szentendrén helyezték örök nyugalomra, nagyjából három kilométerre attól a háztól, ahol a szülei élnek. „Sokan, rendkívül sokan voltak a temetésen, pedig úgy terveztük, hogy szűk családi körben búcsúzunk a kisebbik lányomtól. Ám csak jöttek és jöttek a barátok, ismerősök és ismeretlenek, és minket nagyon felkavart ez a szeretetáradat” – mondta Hegedűs Csaba. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Hegedűs Csaba – Fotó: archív