Új módon gyakorolnak nyomást a kormányra, mivel elégedetlenek az ágazatban zajló átalakításokkal. Bajuk van azzal is, hogy a kabinet átnyomta megkérdezésük nélkül az egészségügy átalakítását célzó új csomagot.

Drasztikus lépés

A háziorvosok ne írják alá az új ügyeleti szerződéseket, helyezzék letétbe feladatellátási szerződéseik felmondását, a kórházi orvosok az önkéntes többletmunkájuk felmondását helyezzék letétbe – ezt szavazta meg közel egyhangúlag a Magyar Orvosi Kamara (MOK) rendkívüli Országos Küldöttközgyűlése. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Korábban halunk meg

Mint a köztestület szombaton kiadott tájékoztatásából kiderül, a MOK az egészségügyi rendszer hibáinak állandó foltozgatását, a látszatmegoldásokat nem tartja járható útnak. Megjegyzik, hogy a magyar emberek sokkal rosszabb állapotban vannak és korábban halnak meg, mint az európai átlag.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Csak többletmunkával lehet fenntartani

Azt elismerik, hogy nőtt az orvosok keresete, azonban leszögezik, hogy ennél sokkal több dolgon múlik az egészségügy biztonságos működtetése. A rosszul működő rendszert eddig a magyar orvosok és szakdolgozók kötelességük feletti teljesítésével lehetett fenntartani, például a kórházak ügyeleti ellátását lehetővé tevő, teljesen önként vállalt többletmunkával – derül ki az állásfoglalásból.

Újratervezést javasolnak

„Közösen kell döntenünk, hogy milyen nyomásgyakorlási eszközt vetünk be a szakmai és egzisztenciális érdekeink megvédése érdekében” – olvasható a felhívásban. A kamara olyan újratervezett egészségügyi rendszert javasol, ahol a vagyoni helyzettől függetlenül minden beteg megfelelő ellátásban részesül, és az állam a dolgozókat megtartó pályaképet biztosít.

Kihasználják őket

Megjegyzik, hogy az orvosok látják a törvénymódosítások rossz irányát. Szerintük a legnagyobb kárvallottjai a betegek lesznek, amennyiben a kormány meghonosítja azt a gyakorlatot, hogy a betegágy mellett dolgozóknak csak utólag ad lehetőséget véleményük kifejtésére, illetve ha kihasználják őket.

Nem elég a hivatástudat

„A magyar orvosok és szakdolgozók évtizedek óta vállalnak szabadidejük terhére önkéntes ügyeleteket és műszakokat, hogy a betegek valahogy ellátáshoz jussanak. A hivatástudatunk azonban önmagában nem tudja az állam helyett a jó minőségű gyógyítás feltételeit megteremteni” – jelentette ki Kincses Gyula, a MOK elnöke.

Több figyelem a betegnek

A magyar orvosok szeretnék, ha a betegeik időben, hosszú várakozás nélkül jutnának be a korszerűen felszerelt vizsgálókba, műtőkbe, ahogy más, uniós országok állampolgárai. A magyar orvosok szeretnének több figyelmet szentelni a betegre, amely nélkülözhetetlen a hatékony gyógyításhoz.

Ez lenne az alapelvárás

Éppen ezért a köztestület egy olyan, alapjaiban újratervezett egészségügyet javasol, ahol minden beteg – vagyoni helyzettől függetlenül – megfelelő ellátásban részesül, s a dolgozóknak egy olyan pályaképet ad, amely képes őket megtartani a rendszerben.

Konkrét javaslataik vannak

Éppen ezért szeretnék, ha elindulna 2023 januárjától a szakdolgozói béremelés, megerősítenék a háziorvosi és fogorvosi ellátást, valamint javítanák a szakellátásban dolgozók munkafeltételeit – többek közt visszaállítanák elvett pótlékaikat.

Szétszakad az egészségügy

„Ha nem valósulnak meg ezek a rendszer javítását célzó követelések, akkor a Magyar Orvosi Kamara szakmai meglátása szerint a magyar egészségügy kettészakad a szegények közellátására és a tehetősebbek magánegészségügyére” – jelentette ki a köztestület titkára.

Senkinek sem lesz jó

Svéd Tamás szerint ha ez így lesz, akkor mindkét fél elégtelenül működik majd, súlyos betegség esetén senki sem jut megfelelő ellátáshoz. Ezt kell megakadályozni: a közellátást megmenteni és fejleszteni mindannyiunk közös érdeke. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

(Kiemelt képünk illusztráció, MTI/Rosta Tibor.)