Kiderült az is, hol vannak azok a helyek, amikről azt hisszük, ott sosem találják meg az értékes holmikat, holott itt kezdik a kutakodást. Leginkább készpénzt, ékszereket, laptopokat, okoseszközöket, vagy márkás karórákat visznek magukkal az elkövetők.

Ezt mutatja a statisztika

A legfrissebb, 2020-as összesített adatok szerint a fővárosban abban az évben több mint 1200 lakásbetörés történt, míg országosan majdnem 7000 ilyen bűncselekményt regisztráltak a hatóságok – olvasható a Pénzcentrum cikkében. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Angyalföld a kedvenc vadászterület

A portál azt is megnézte, hogy melyik környéken történik a legtöbb betörés – az eredmény pedig meglepő, ugyanis a 13. kerület áll az élen – vagyis lényegében pár sarokra, a rendőrszékháztól a legaktívabbak a tolvajok. A Béke utca és a Reitter Ferenc utca közti részen tavaly augusztus óta nyolc lakásba hatoltak be

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Csak tájékoztató adatok

Azonban a rendőrség honlapján olvasható tájékoztatás szerint a térképen található adatoknak csak úgymond tájékoztató jellegük van. Nem tartalmazzák azoknak a nyomozásoknak az adatait, amelyekben bármely információ idő előtti nyilvánosságra hozatala sértené a nyomozás érdekeit – fogalmaznak.

Akad még veszélyeztetett környék

A város másik neuralgikus része a Gellérthegy környéke, ahol négy házba hatoltak be tolvajok a térkép szerint tavaly augusztus óta. Szintén kritikusnak számít a Keleti pályaudvar és tágabb környezete, ahol ebben az időszakban szintén ugyanennyi betörést jeleztek.

Télen aktivizáldónak a leginkább

A betörők kedvenc időszaka a november és február közti időszak. A Groupama Biztosító adatai szerint az ünnepi időszakra és téli szünetre tervezett utazások miatt (síelés, családlátogatás, téli nyaralás) az üresen hagyott lakóingatlanok, valamint a téli időszakra lezárt nyaralók könnyű prédát jelentenek a bűnözőknek.

Biztonságosnak hitt rejtekhelyek

Ebben a periódusban történik az ilyen jellegű lopások negyven százaléka. Ráadásul a tolvajok pontosan tudják, merre keressék a lakásban lévő értékeket, így érdemes átgondolni, melyek azok a helyek, amelyről azt gondolja az átlagember, hogy na, ott sosem találják meg.

Itt keresik először a szajrét

Kisebb értékű betörésnél a hálószobában, a nappaliban a szekrényekben keresik a készpénzt, az ékszereket a tettesek. Nagyobb értékű betörés károknál a fali széfet, a pénzkazettát keresik. A Groupama azt is kiadta, milyen értékeket keresnek a leggyakrabban.

Ezeket a tárgyakat viszik magukkal

Első helyen az ékszerek állnak, másodikon az otthon tárolt pénzek, nemesfémek. Harmadik helyre a laptop került, a negyedik helyen az épülő, de már lezárt lakóépületből a közvetlenül a beépítés előtt letárolt gépészeti berendezések.

Hangszert is szeretnek magukkal vinni

Emellett kelendők a melléképületben tárolt motoros fűrészek, vagy az egyedi, nagyértékű vagyontárgyak, ha vannak, például értékes hangszer. A többi biztosítónál is hasonló képet látunk, ha áttekintjük a tolvajok által leginkább kedvelt zsákmányok listáját.

Okoseszközök és drága karórák

Az Allianznál azt tapasztalják, egyre nagyobb arányt képviselnek az okos eszközök terhére elkövetett lopások is, míg az Aegonnál a készpénz, illetve az elektronikai kütyük mellett szerepeltek még a márkás órák, illetve a nívós ruházat is felkerült a toplistába. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

(Kiemelt képünk illusztráció, forrás: police.hu.)