Múlt héten az Örkény Színház úgy döntött, hogy védettségi igazolványhoz kötné a belépést az előadásaira, azonban kiderült, hogy egyetlen színháznak sincs joga a kötelezően előírtnál szigorúbb feltételhez kötni előadásai látogatását.
Igazolványt akartak kérni
„Az Örkény Színház a járvány megjelenése óta mindig nézőinek és dolgozóinak elérhető legnagyobb biztonságára törekedett. Most is így teszünk, ezért előadásaink látogatását a kötelezően előírtnál szigorúbb feltételhez kötjük” – írta a honlapján a színház. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Ez szolgálja a védelmet
„Előadásinkon védettségi igazolványt kérünk. Tizennyolc éven aluli nézőink is védettségi igazolvánnyal látogathatják előadásainkat. Meggyőződésünk, hogy ez szolgálja legjobban mindannyiunk védelmét, így az oltatlanokét is, akik különösen kitettek egy esetleges fertőzésnek” – folytatta a közleményét a színház.
Nem kérhetnek igazolványt
Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vezetője a Klubrádió kérdésére válaszolva azt írta, egyetlen színház sem kérhet védettségi igazolványt a belépőktől, aminek több oka is van.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Egészségügyi adat
A koronavírus elleni védettség tényére vonatkozó adat egy különleges egyegészségügyi adatnak számít, amelynek kezelése fő szabály szerint tilos.
Uniós előírás
„A színházak esetében adatkezelői részről az egészségügyi adat kezeléséhez a feltételt az érintett önkéntes és kifejezett hozzájárulása vagy uniós, illetve nemzeti, kötelező erejű jogi előírás megléte teremtheti meg” – írja a válaszában Péterfalvi.
Nem olyan kulturális esemény
A NAIH szerint sem az Örkény Színház, sem más, közfeladatot ellátó, közpénzből is gazdálkodó színház előadásai nem minősülnek olyan kulturális eseménynek, ahol igazolványt lehet kérni. Az elmondása alapján ezek a színházak egyértelműen az ,,előadó-művészet valamely ágának fellépése céljából megtartott esemény” kategóriájába tartoznak.
Jogszabály-módosítás
Péterfalvi Attila ezért azt javasolta az Örkény Színháznak, hogy amennyiben szükségesnek véli a szigorítást, a jogalkotóhoz kell fordulnia egy esetleges jogszabály-módosítás érdekében.
Tisztázták a helyzetet
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közölte, hogy a jelenleg érvényben lévő szabályozások szerint nem kötelező a védettségi a színházban. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: színház – Forrás: BPK