2024. június 21-22-én hatodik alkalommal megrendezésre kerülő Budakörnyéki Sörfesztiválra tekintettel Budakeszi Város területén több közúti útlezárásra és forgalomterelésre kell számítaniuk.A lezárások nemcsak a helyieket, hanem a Zsámbéki-medence lakóit is érinti. 

Lezárják a forgalmat 

A rendezvény zavartalan lebonyolítása érdekében a Fő utcának a Temető utca- Erkel utca közötti szakasza a gépjárműforgalom számára – az autóbuszok kivételével – teljes hosszában, mindkét forgalmi sáv tekintetében lezárásra kerül 2024. június 21-én (péntek) 17:00 órától- 2024. június 22-én (szombat) 02:00 óráig, valamint 2024. június 22-én (szombat) 10:00 órától- 2024. június 23-án (vasárnap) 02:00 óráig.A lezárás alatt a Fő utcán csak a menetrendszerinti buszjáratok közlekednek majd. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Terelőutakat jelöltek ki 

A Fő utca teljes lezárása alatti időszakban kijelölt terelőút a Temető utca- Márity László utca- Erkel utca útvonal. Ezzel összefüggésben, a Fő utca lezárása alatt az Erkel utcának a Fő utca-Márity László utca közötti szakaszán (mindkét forgalmi irányban) tilos lesz a gépjárművel való megállás! A forgalomirányítást a Rendőrség és a Közterület-felügyelet végzi a Polgárőrség segítségével.  

Parkolási tilalom

A Fő utca (felső) szervizút Erkel utca-Kossuth utca közötti szakasza ideiglenesen lezárásra kerül a rendezvénnyel kapcsolatos logisztikai és más egyéb háttér-tevékenységek miatt, 2024. június 20-án (csütörtök) 00:00 órától-2024. június 23-án (vasárnap) 10:00 óráig. Ezen időszakban, az ideiglenes fogalomkorlátozással érintett útszakaszon gépjárművel sem közlekedni, sem parkolni nem lehet. Javasoljuk, hogy az ideiglenes forgalomkorlátozással érintett időszak alatt gépjárműveket annak használata esetén a közelben lévő, de a lezárt útszakaszon kívül eső utcákban szíveskedjenek elhelyezni.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Csak lakcímkártyával léphetnek be

A Fő utca (Erkel utca-Rózsa köz közötti szakasz) páros oldalán, valamint (a Kossuth utca-Temető utca közötti szakasz) páratlan oldalán lakók a Fő utcai teljes útlezárások időszakában gépjárművel – lakcímük hivatalos okmánnyal történő igazolása mellett – csak az ingatlanukig közlekedhetnek! A szervezők azt javasolják, hogy az ideiglenes forgalomkorlátozással érintett időszakok alatt az esetleges problémák elkerülése érdekében gépjárműveiket – annak használata esetén – a lakhelyükhöz közel lévő, de a lezárt útszakaszon kívül eső utcákban szíveskedjenek elhelyezni. 

Zsákutcák

  • „Zsákutca” lesz a Kossuth utca Fő utca-Erdő utca közötti szakasza, mely az Erkel Ferenc Művelődési Központ parkolójának vonalában kerül lezárásra 2024. június 21-én (péntek) 17:00 órától– 2024. június 22-én (szombat) 02:00 óráig, valamint 2024. június 22-én (szombat) 10:00 órától- 2024. június 23-án (vasárnap) 02:00 óráig. Felhívjuk a Kossuth utca Fő utca – Erdő utca közötti szakaszán lakók figyelmét, hogy a fenti időszakban gépjárművel csak az Erdő utca felé tudnak közlekedni.
  • Szintén „zsákutca” lesz a Rózsa köz, mely a Fő utca vonalában kerül lezárásra 2024. június 21-én (péntek) 17:00 órától– 2024. június 22-én (szombat) 02:00 óráig, valamint 2024. június 22-én (szombat) 10:00 órától-2024. június 23-án (vasárnap) 02:00 óráig. Felhívjuk a Rózsa közben lakók figyelmét, hogy a fenti időszakban gépjárművel csak az Erdő utca felé tudnak közlekedni.

A rendezvény zavartalan lebonyolítása érdekében lezárásra kerül továbbá: 

  • a Fő utca (Angyal Patika felett lévő) időtartamos parkoló június 20-án (csütörtök) 00:00 órától-2024. június 23-án (vasárnap) 02:00 óráig,
  • a Fő utca Postai parkoló (Páty) felé eső oldalának parkoló öble június 20-án (csütörtök) 00:00 órától- 2024. június 23-án (vasárnap) 02:00 óráig,
  • a Fő utca Postai parkoló postaépület felőli oldalának parkoló öble június 21-én (péntek) 00:00 órától-2024. június 23-án (vasárnap) 02:00 óráig,
  • az Erkel Ferenc Művelődési Központ parkolója, továbbá a Kossuth utcában a művelődési központ oldalán lévő parkoló be/kijárat és a „Megállni tilos” tábla közötti 3 db gépjármű parkolóhely június 20-án (csütörtök) 18:00 órától-2024. június 23-án (vasárnap) 02:00 óráig.

Éttermek, üzletek 

Az ideiglenes útlezárással érintett Fő utcai útszakaszon lévő üzletek, éttermek gyalogosan, vagy autóbusszal közelíthetők meg. A Fő utca rendezvénnyel kapcsolatos lezárási ideje alatt, a Széchenyi utcába a Temető utca felől nem lehet majd gépjárművel behajtani. Továbbá, a Knáb János utcában is számítani lehet – a Temető utca irányából az esetlegesen kialakuló forgalmi torlódások miatt – időszakos behajtási korlátozásokra.   

Ne hallgassanak a navigációkra!

A szervezők azt kérik, hogy gépjárművel való közlekedésük során a kijelölt terelőútvonalat vegyék igénybe és ne a különböző navigációs applikációk által megadott útvonalakat, figyelemmel arra, hogy az érintett mellékutak elsősorban parkolásra lettek tervezve, így a közlekedésükben az úgynevezett „menekülő útvonalak” sok esetben nem megkönnyítik utazásukat, hanem fennakadásokat okozhatnak. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció