80 éves korában, szerdán elhunyt Szersén Gyula színművész, akinek a hangját az egész ország ismeri. A halálhírét a lánya jelentette be a Facebookon.

Hirtelen halt meg

„Mély fájdalommal tudatom, hogy imádott édesapám, Szersén Gyula 80 éves korában a mai napon tragikus hirtelenséggel örökre elaludt. Emléke szívünkben örökké él.” – írja a lánya Tóthné Szersén Andrea. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

1958-ban kezdett

Szersén Gyula 1965-ben szerzett oklevelet a Színiakadémián, de már 1958-tól játszott az Állami Déryné Színházban és a Vígszínházban is. 1965-ben a Nemzeti Színházba szerződött, ott is maradt negyven éven át, sokszor játszott Sinkovits Imrével együtt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Charles Bronson hangja volt

Hangját, arcát tévé- és rádiójátékok és mozifilmek örökítették meg. Jellegzetes hangja miatt évtizedek óta szinkronizált, nagyon gyakran például William Shatner magyar hangja volt, a Star Trek mozifilmekben és a T. J. Hooker krimisorozatban, de 23 filmben ő szinkronizálta Charles Bronsont is.

Életműdíjat kapott

Színpadon pedig több mint száz előadásban láthatta a közönség, szinkronszerepeiről még ennél is többen ismerték a nevét. 2018-ban a szinkronszakma életműdíjjal tüntette ki.

Itt a lánya posztja

A magyar szinkron kezdetei

1935 novemberében a Magyar Film Iroda műtermében elkezdték az első magyar szinkron elkészítését. Az alkotók, dramaturgnak a nagyszerű írót, Lakner Artúrt kérték fel. Az ő feladata volt, hogy a Négy és fél muskétás című film német szövegét magyarra igazítsa át – írják a magyarszinkron.hu oldalon.

A háború utáni hőskorszak

A szinkronizálás első korszaka a második világháború kitörésével lezárult. A harcok elültével néhány évig nem is került szóba, egészen 1948-ig. Ekkor a MAFILM egyik műtermében néhány elszánt művész megpróbálkozott azzal, hogy magyarul megszólaltassa a Hősök hajója című szovjet filmet. Az alkotók saját ötletességük, elképzelésük alapján igyekeztek megbirkózni az új feladattal. A film szinkronrendezője Fejér Tamás, hangmérnöke Rajky Tibor volt.

12 dühös szinkronhang

Az 1957-ben Pannónia Filmstúdióra átkeresztelt vállalat az évek folyamán a műfaj sajátosságai miatt egyre inkább szakmai találkozóhellyé vált. Fórummá, ahol a fővárosi színészektől a vidéki színészekig mindenki megfordult. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Szersén Gyula – Forrás: Facebook/Andrea Szersén Tóthné