Két évvel a melegbotránya után, interjút adott a Partizánnak Bese Gergely. Az egykori dunavecsei plébános 2024 szeptemberében bukott le, amikor a Válasz Online megírta, a legfelsőbb kormányzati köröket is megjárt akták szerint, intim kapcsolatot folytatott férfiakkal és meleg-összejöveteleket látogatott. Bese atyát a NER plébánosának is tartották, miután többször felszentelte a Karmelitát és a Megafon székházat is. A volt plébánost a botránya után az egyház felfüggesztette. Bese Gergő most arról beszélt, hogy a botránya előtt baráti kapcsolatot ápolt Czuczor Gergellyel, a Fidesz Pest 2 Budaörs térségének országgyűlési képviselőjelöltjével. Az egykori Bese atyának nagyon fáj, hogy a kormánypárti politikus, barátja elfordult tőle. Bese Gergővel készült teljes interjút a cikkünk végén tudod megnézni.
Filmszakadása volt
Bese Gergely azt mondta Gulyás Mártonnak, hogy 2024 március 17-én egy nyilvános szereplése után hívták meg egy hetedik kerületi lakásba, ahol négy férfi tartózkodott. Elmondása szerint egyetlen whiskyt fogadott el, „és utána nekem az Almásy téren a pad, ennyi”. Emlékezetkiesésére hivatkozik, és tagadja, hogy korábban lett volna kapcsolata férfiakkal. Ezzel szemben a melegparti egyik résztvevője korábban azt állította, Bese végig magánál volt, és tudta, milyen eseményen vesz részt. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 700 ezernél is többen követik a portáljainkat, köszönjük, hogy most te is minket olvasol!
Behívták az Alkotmányvédelmi Hivatalba
A volt egyházi személy szerint az eset után egy évig zsarolták a felvétellel, majd július 29-én telefonhívást kapott az Alkotmányvédelmi Hivataltól. Augusztus 7-én bement a hatósághoz, ahol állítása szerint közölték vele, hogy papi pályafutása véget ért, mert személye terhessé vált a védett vezetők számára. Bese szerint virágnyelven azt is a tudomására hozták, hogy vagy elhagyja az országot, vagy végez magával. A hatóság emberei itt hozták szóba a kompromittáló videót, aminek a megtekintését ő visszautasította.
Orbán Viktor munkatársától kért segítséget
Ezt követően a pap találkozót kért Nagy Jánostól, Orbán Viktor titkárától, akivel augusztus 11-én egy kávézóban találkoztak. Nagy állítólag azt mondta neki: „mi reformátusok vesztettünk egy Balogot, a katolikusok veszítenek egy Besét”, majd közölte, hogy többet nem fognak találkozni.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, HVG, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Orbán Viktor irodáját szenteli Bese Gergely a Karmelitában

Testvéri viszony Czuczor Gergellyel
Az interjúban szóba került Czuczor Gergely, Pest 2. számú választókerületének fideszes képviselőjelöltje is. A volt plébános azt mondta, Czuczor Gergely, a budaörsi Szent Benedek Technikum, Gimnázium és Szakképző Iskolában igazgatóként 2014-től hat évig főnöke volt. Elmondása szerint a képviselőjelölttel baráti viszonyt ápolt. Már-már családtagként tekintettek rá Czuczorék, gyermekeik születésekor is mellettük volt. Azt is mondta, hogy nemcsak magánemberként segítette Czuczort, hanem szakmailag is támogatta.
Nem tudta elérni Czuczort
Bese botrányát követően azonban Czuczor eltűnt az életéből. Elmondása szerint Czuczor politikai pályafutását is támogatta, de 2024 szeptemberében, két nappal a botrány kitörése után Czuczor megszüntette vele a kapcsolatot úgy, hogy előtte nap még telefonon beszéltek, majd soha többé nemt tudta elérni őt. A volt pap szerint ez felsőbb utasításra történt, és nagy csalódást okozott számára a fideszes poltikus viselkedése.
Nem szavazna Czuczorra
“Aki kicsiben hűtlen, az nagyban is az, és akire azt mondják, hogy hálátlan, arról minden rosszat elmondanak” – mondta Czuczor Gergelyről Bese. “Nagy bölcsességet kérek a budaörsiektől április 12-én. Én biztos nem tenném az ikszet Czuczor mellé”.
Czuczor nem emlékszik a részletekre
A Partizán megkereste Czuczor Gergelyt, aki a 2024-es botránnyal kapcsolatban azt írta, nem emlékszik a részletekre, de az nyilvánvaló volt számára, hogy Bese nem volt őszinte, és kettős életet élt, amiről a politikusnak nem volt tudomása. Bese Gergely botrányairól készült cikkeinket ide kattintva tudod elérni.
A Partizán interjúja
Kiemelt kép: Czuczor Gergely, Bese Gergely – A fotó illusztráció, Adobe mesterséges intelligencia felhasználásával készült.

