Tavaly áprilisban rosszul lett, és csak napok után találtak rá a Kossuth-díjas magyar táncművészre. Akkor már túl késő volt.

Kereken egy éve hunyt el Markó Iván

75 esztendősen örökre megpihent a táncművész, koreográfus és balettigazgató Markó Iván. Rosszul lett, ám csak napokkal később fedezték fel, hogy komoly baja lehet. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Egy ismerőse aggódott miatta

A koreográfus egyik ismerőse napok óta nem érte el. Végül feltörték lakása ajtaját, ám akkor már nagy volt a baj. Markó Iván magatehetetlenül feküdt, s bár még lélegzett, már szinte teljesen kiszáradt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Kórházba vitték

A 75 éves táncművészt azonnal a János kórházba vitték. Három napon át megfeszített erővel küzdöttek az orvosok az életéért, azonban a szervezete feladta a harcot. 2022. április 21-én csütörtökön hajnalban örök nyugovóra tért.

Fogadott lánya szeretettel emlékszik vissza rá

Markó Ivánnak nem volt gyermeke. Gyárfás Anikóra fogadott lányaként tekintett, aki a Blikk számára elmondta, az érdemes művész rendkívül mély érzésű ember volt. Precíz, tökéletes ember hírében állt, aki táncosait tisztelettel és szenvedéllyel irányította.

Gyárfás Anikó nem tudott elbúcsúzni Markó Ivántól

Gyárfás Anikó szeretett volna bemenni a koreográfushoz a kórházba. Erre azonban már nem kerülhetett sor, mert nem engedték be, így elbúcsúzni sem tudott tőle. Elmondása szerint szinte minden nap gondol rá, és gyakran meglátogatja a sírját.

Kevés embert engedett közel magához

Bár sok barátja, kollégája és rajongója volt, Markó Iván nem sok engedett igazán közel magához. Anikó édesapja, Gyárfást Tamás, a televíziós újságíró azonban közéjük tartozott. Gyárfás Tamás elmondta, hogy attól fogva lettek barátok, hogy Iván hazatért önkéntes száműzetéséből.

Egy nyilatkozattal kezdődött az ismertség

Markó Iván egy interjút adott Gyárfás Tamásnak, aki elmondta, a beszélgetés minden másodpercét élvezte. Gyárfás Tamás jegyeket kapott az Operaházba, akkor mutatták be éppen a Bolerót. Markó Iván és a társulat minden tagja örök életre szóló élménnyel gazdagította a közönséget a televíziós újságíró szerint.

Ezek is érdekelhetnek!

Rendszeresen találkoztak

Ettől fogva Gyárfás Tamás és Markó Iván gyakran találkoztak. A koreográfus halála előtt örökölt egy lakást, ám nem eladta, hanem kiadta. Ebből is látszik, hogy hosszú távú tervei voltak.

Ünnepélyes sírkőavatásra kerül sor májusban a táncművész sírjánál

MArkó Ivánt a Kozma utcai temetőben helyezték végső nyugalomra. 2023. május 11-én 11 órakor ünnepélyes sírkőavatás lesz, tudta meg a Blikk. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Markó Iván – Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt