Senki nem tesztelte őket, azért Pilisborosjenőn a szülők úgy döntöttek kezükbe veszik az irányítást és kifizetik gyermekeik Covid-tesztelését. Hat osztály került járványügyi megfigyelés alá, a gyerekek otthon tanulnak, amíg vissza nem térhetnek a suliba. Mi a helyzet ott, ahol a szülők nem tudják kifizetni a tesztek árát?

A szülők teszteltek

Pilisborosjenőn úgy derült ki, hogy sokan elkapták a koronavírust az általános iskolában, hogy a szülők maguk teszteltették a gyerekeket. Erről Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének országos választmányának tagja számolt be a Spirit FM-en. A problémát a tanárok és a szülők jelezték a szakszervezetnek. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Két osztály maradt

Elmondásuk szerint mindössze két osztály maradt az intézményben, a többi járványügyi megfigyelés alá került. Az elsősöknél üthette fel először a fejét a fertőzés, ők most kezdtek visszatérni az oktatásba.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Járványügyi megfigyelés

Az iskola vezetője az atv.hu-nak azt mondta, hat osztály tanulóit kellett megfigyelés alatt tartani, az elsősöket kivéve ők a héten még online tanulnak, jövő hét elejétől térhetnek vissza a jelenléti oktatáshoz.

Digitális oktatás

Elmondása szerint amikor megtudták, hogy sok gyerek fertőzött, jelezték ezt a Nemzeti Népegészségügyi Központ felé, majd kérvényezték az Oktatási Hivatalnál a digitális oktatás elrendelését.

Segító hozzáállás

„Minden iskolakezdés nehéz, idén is számítani lehetett arra, hogy a visszatérő gyerekek megbetegszenek. Nálunk a gyermekorvos minden beteg gyermek gyógyulása után igazolást ír, így egyben látom a létszámot, a visszatérés lehetőségét pedig továbbítom az érintett osztályfőnökök felé. A beteg gyerekek magasabb száma még nem jelent covid fertőzést, hiszen minden ősszel náthásak, köhögnek. Ami egyértelmű ilyen helyzetben, ha igazolt covidos személy jelenik meg egy közösségben, nálunk is ez történt. Ilyenkor kontakt kutatásba kell kezdeni, jelezni kell az esetet a Népegészségügy felé, akik határozatot küldenek ki a szülőknek arról, hogy a gyermeküknek meddig kell járványügyi megfigyelés alatt állniuk” – írta Dienes Dóra, Pilisborosjenői Iskola intézményvezetője.

Intézkedni kellett

„A bejelentéssel egy időben, a tankerületen keresztül kérelmet adtunk be az Oktatási Hivatalhoz a digitális oktatás elrendelése miatt. Ez egy eljárásrend, amit minden iskola megkapott, e szerint kell intézkedni az érintett osztályokban.Nagyon nehéz helyzet ez ilyenkor, sajnálom a gyerekeket, a szülőket és a pedagógusokat, szeretném kifejezni hatalmas elismerésemet a segítő hozzáállásukért ebben a nehéz helyzetben is” – nyilatkozta az intézményvezető.

Karantén

„Tény, hogy 6 osztály tanulóit kellett megfigyelés alatt tartani, ebből az elsősök nagy örömünkre visszatértek, azzal kezdtek, hogy megmutatták a karantén alatt készült csodálatos munkáikat. A többi osztály a jövő hét elejétől folytathatja a jelenléti oktatást, ők most online tanulnak.” – nyugtatott meg mindenkit Dienes Dóra iskolaigazgató.

Egyre több iskolában rendelnek el szünetet

Nagy Erzsébet szerint egyre több iskolában rendelnek el rendkívüli szünetet a járványhelyzet miatt. „Nincs olyan nagyobb település, ahol ne jelezték volna, hogy bizony el kellett küldeni osztályokat karanténba” – mondta a szakszervezeti vezető. 

Covid-tesztek porosodnak a raktárban

Az ország iskoláinak a többségében a szülők nem tudják kifizetni a tesztek árát, így sok covidos gyermek járhat suliba, az oktatási intézmények így a fertőzések gócpontjai lehetnek. A DK politikusa, Kálmán Olga tegnap arról beszélt, hogy miközben az egyre nehezebb körülmények között élő magyarokkal nyakra-főre fizettetik ki a majd’ 20 ezer forintos tesztet, addig közel másfél millió teszt van egy raktárban bezárva, kihasználatlanul. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: MTI/Balázs Attila