Kereskedelmi forgalomba kerül a Moderna koronavírus elleni vakcinája, ami azt jelenti, nemsokára a magyar gyógyszertárakban is meg lehet majd vásárolni őket. Közben Szlávik János azt mondta, szinte biztos, hogy 6-12 hónapon belül szükség lesz 3. oltásra.
Kereskedelmi forgalomba kerül a Moderna
Kereskedelmi forgalomba hozza vakcináját a Moderna gyógyszervállalat Közép- és Kelet-Európában, valamint Izraelben, áll a cég közleményében. A vakcinákat a Medison Pharma nevű vállalat fogja terjeszteni a két cég megállapodása szerint. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
20 országban kezdik majd árulni
20 országban kezdik majd el árulni a vakcinát. Magyarország mellett Lengyelországban, Csehországban, Romániában, Bulgáriában, Szlovéniában, Szlovákiában, Horvátországban, Észtországban, Lettországban, Litvániában, Szerbiában, Ukrajnában, Moldovában, Albániában, Bosznia-Hercegovinában, Koszovóban, Észak-Macedóniában, Montenegróban és Izraelben lehet majd Moderna-oltást vásárolni.
Még nincs pontos dátum
A közlemény arra nem tért ki, hogy pontosan mikor kezdődhet meg a vakcina terjesztése a fent felsorolt országokban.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Engedélyt kértek a gyerekek oltására
A Moderna nem sokkal korábban jelentette be, hogy kérvényezte az Európai Gyógyszerügynökségnél, hogy engedélyezzék a vakcinájuk használatát a 12–15 éves korosztályban is.
Csak a Pfizert engedélyezték
A Moderna 2500 fiatal bevonásával lezajlott 3. fázisú klinikai vizsgálatai azt mutatták, hogy az oltás 100 százalékban hatékony a fiatalok körében, áll a gyártó közleményében. Az Európai Gyógyszerügynökség egyelőre kizárólag a Pfizer-BioNTech vakcina használatát engedélyezte a 12-15 éves korosztályban.
Szlávik szerint kell harmadik oltás
Szlávik János hétfőn a TV2 műsorában arról beszélt, hogy biztosan kelleni fog harmadik koronavírus elleni oltás, várhatóan a következő 6-12 hónapban.
Nehéz lesz elérni a 6 millió beoltottat
Az infektológus emellett arról is beszámolt, hogy nehéz lesz elérni a 6 millió beoltottat, ami európai szinten is szép teljesítmény lenne – adta hírül a portfolio.hu.
Az oltatlanokra veszélyesek a mutánsok
A főorvos azt mondta, a mutánsok továbbra is azokat veszélyeztetik, akik nincsenek beoltva. Viszont a negyedik hullám ennyi beoltatlannál nem lehet annyira jelentős.
Más oltásokok is jöhetnek
Bár erre még nincsenek adatok, Szlávik János szerint a jövőben más oltások jönnek, olyan mutánsok ellen is hatékony vakcinák, amelyeket érdemes lesz használni a harmadik oltáskor. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: illusztráció