Október 1-től, azaz mától, Budapest is csatlakozott az Országos Mentőszolgálat által biztosított ügyeleti rendszerhez, ezzel befejeződött az alapellátási ügyelet teljes átalakítási folyamatos. Az új rendszert tavaly februárban vezették be, elsőként Hajdú-Bihar vármegye csatlakozott. Mától pedig a mentőszolgálat veszi át azt a feladatot a fővárosban is. Az ügyeleti feladatokat eddig az önkormányzatok és többnyire az általuk szerződésben álló, erre a feladatra alakult ügyeletszervező cégek végeztek el.
Külön személyzettel működik
Mától a mentőszolgálat szervezi és biztosítja a háziorvosi ügyeletet, ami két fontos változást jelent: kevesebb ügyeleti pont lesz, és mostantól nem a megszokott telefonszámot kell hívni, hanem a 1830-at, ami az egységes ügyelet központi száma. Az új ügyeleti rendszer a mentőszolgálaton belül működik, a szakdolgozók azonban nem a mentés terhére, és nem is a mentőautókkal fognak kimenni az ügyeleti feladatok ellátásának helyszínére. Az új infrastruktúra tehát a mentőszolgálattól teljesen elkülönítetten, külön egységekkel, külön gépjárművekkel és külön személyzettel működik. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.
15 felnőtt ügyeleti pont
Eddig 23 ügyeleti pont működött Budapesten, mától viszont már csak 15 felnőtt és három speciális gyermekellátó ügyeleti pont van. Bár megszűnik a 24 órás ügyelet, az új rendszerben két helyen üzemeltet a mentőszolgálat olyan ügyeleti pontot, amely a törzsidőn kívül is elérhető lesz. Valamint az OMSZ tájékoztatása szerint a 1830-as szám is éjjel-nappal hívható lesz.
Felnőtt ügyeleti pontok Budapesten
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Gyermekügyeleti pontok
A három speciális gyermekellátóhely a Heim Pál gyermekkórház, a Szent János kórház és a 13. kerület Révész utcai rendelőben lesz elérhető. A mentőszolgálat tájékoztatása szerint az ellátóhelyek kijelölésénél az OMSZ figyelembe vette a településszerkezetet, lakosságszámot, úthálózatot, tömegközlekedést és a kórházak, mentőállomások elhelyezkedését is. 14 mobil ügyeleti egység látja el a betegeket, ők tudnak majd lakásra is menni a beteghez, ha szükséges.
Ezt a számot kell hívni
Az új ügyeleti rendszer egységes hívószáma a 1830. Ezt a számot akkor kell hívni, ha a beteg panasza a következő háziorvosi rendelésig nem halasztható, hirtelen kialakuló nem életveszélyes panaszok esetén. Az OMSZ, a Magyar Orvosi Kamara és a gyógyszerészi kamara által összeállított kisokos szerint a következő tünetek esetén a 1830-as számot kell hívni, vagy az ügyeleti pontra menni:
- riasztó tünetekkel járó csillapíthatatlan, 38,5 fok feletti magas láz;
- hirtelen kialakuló és gyógyszerre nem javuló fájdalom, görcs;
- hirtelen kezdetű, fokozódó, bizonytalan hasi, mellkasi panasz;
- krónikus betegségek akut panasszal (pl. tünetes vérnyomáskiugrás, asztmás roham) vércukor-ingadozás, akut allergiás bőrtünetek esetén.
Ki fogadja a hívást?
Az 1830-as ügyeleti hívásokat erre a feladatra kiképzett személyzet fogadja. A hívást követően a diszpécser a telefonban kikérdezi a hívót a panaszokról, és javaslatot tesz a további teendőkre. Ha szükséges, a beteget ügyeleti ellátóhelyre irányítja, indokolt esetben orvost vagy mentőt küld a beteghez.
A mentőszolgálat tájékoztatása szerint zavartalanul és gyors hívásfogadással működik a telefonrendszer.
Ki látja el a betegeket?
Hétköznap délután 4 órától este 10 óráig, hétvégén és ünnepnapokon pedig reggel 8 óra és délután 2 óra között háziorvosok fogadják a betegeket az ügyeleti pontokon, azután pedig a mentők biztosítják a sürgősségi ügyeletet, ahol az orvosok mellett egyetemi végzettségű ápolók, mentőápolók, mentőtisztek is fontos szerepet kapnak. Szükség esetén (például mozgáskorlátozottság, súlyos állapot). A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.
Külön ügyelet a 16. kerületben
Pár nappal ezelőtt írtunk róla, hogy a 16. kerületben például nem lesz orvosi ügyeleti pont, ezért a fideszes polgármester külön ügyeletet szervez a kerületben élőkben. Az orvosi ügyelet kerületi lakcímkártyával ingyenes lesz, a többieknek pedig 5 ezer fortintot kell fizetniük. Részleteket ebben a cikkben tudsz olvasni.
Kiemelt kép: Győrfi Pál és az új ügyeleti rendszer mentőautói – Forrás: OMSZ