Délután 3-ra már megtelt a Bem tér Magyar Péter híveivel. Több tízezren gyűltek össze, a tömeg a környező utcákat is elfoglalta. Ezután együtt átsétáltak a Széna térre, ahol Magyar Péter szenvedélyes beszédet mondott. A Tisza Párt elnöke programot hirdetett, megígérte, hogy nem szüntetik meg a 13. havi nyugdíjat és a rezsicsökkentést sem. Viszont az állami propagandát igen. Hazahozzák Brüsszelből az eurómillárdokat és belépnek az Európai Ügyészségbe.

18:00 Vége van

„Mindannyian tudjuk, még Orbán is, csak nem merik kimondani: számukra vége van.” Magyar szerint az embereknek egy haza kell, ahol a család, a munka, a béke és a szeretet várja őket. „A haza a népé, nem a magántőkealapoké, nem a bumfordi rokonoké, és nem a milliárdosoké” – mondta. „Lassan mondom, hogy a Karmelitában is megértésék: a haza a népé.” Magyar Péter beszéde után a Tisza Párt alapítói és képviselői együtt énekeltek el a „tavaszi szél vizet áraszt” című népdalt.

A tömeg fáklyákkal a kezükben

17:55 Önkormányzatok függetlensége

Belép az ország az Európai Ügyészségbe, hazahozzák az „uniós ezermilliárdokat”, befoltozzák azokat a réseket, amiken át évi 3-5000 milliárd forint „zúdult ki”, csak két ciklusig lehet valaki miniszterelnök, megszüntetik a propagandát, visszaállítják az önkormányzatok függetlenségét – sorolta az intézkedéseket győzelem esetén. Magyar az „összegányolt” alkotmányban is kiküszöböli a csorbákat, ha kormányra kerül – ígérte.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

17:50 Programot hirdetett

 „Igazságot szolgálatatunk, visszaszerzünk, amit tudunk a közös nemzeti vagyunkból”. Visszaállítják a kata-adózást, összehozzák a V4-eket, és kiterjesztik a többi országra. „Egy Tisza kormány alatt nem lesz 3 millió létminimum alatt élő honfitársunk. Nem leépítjük az eégszségügyet és az oktatást, hanem fejlesztjük” – mondta Magyar Péter. Emellett családipótlék emelést, és az idős magyarok segítését ígérte Magyar Péter. Hangsúlyozta, hogy nem szüntetik meg a 13. havi nyugdíjat, a rezsicsökkentést és a családi adókedvezményt sem.

Magyar Péter beszéde

17: 45 Bugyuta milliárdosok

A „becsapottaktól” azt kérte, hogy álljanak meg és gondolják át, hogy erre szavaztak-e korábban. „Azt szerették volna, hogy bugyuta milliárdosok szórják szét a nemzeti vagyont? Azt szerették volna, hogy a gyerekeik külföldön éljenek?” – kérdezte. Azt ígérte, hogy amennyiben jön a változás, akkor nekik is egy jobb hely lesz Magyarország.

17:40 Minden lehetősége megvolt az Orbán-kormánynak

Magyar szerint a kormánynak az elmúlt években minden lehetősége megvolt, hogy egy csodás, boldog és fejlődő országot csináljanak. „Ehelyett morális és gazdasági válságba sodorta szülőföldünket.” Eközben szerinte az állami propaganda vidék és családbarát kormányról beszél, de a vidék kiürül, Orbánék külföldi munkavállalókat telepítenek be a falvakba, bezárják a postahivatalokat, megszüntetik a vasútvonalakat. Majd arról beszélt, hogy az Orbán-kormány megvezette a magyar társadalmat „köztük engem is”.

17: 30 Vége van!

Magyar Péter szerint a kormány semlegességről beszél, pedig nincs rá felhatalmazása. 1989-et, a NATO- és EU-népszavazásokat is sorolta, ezek az eseménynek mind azt mutatták, hogy Magyarország „a nyugati szövetség mellett tette le a voksát”. A politikus arról beszél, hogy 2026-ban véget kell vetni ennek a rendszernek. A tömeg ezután a” „vége van, vége van” kifejezést skandálta.

17:25 Szijjártó Péterről beszél

Magyar Péter szerint a mai állampártban vannak olyanok, akik egy puskalövés nélkül adnák fel a hazájukat. „Vannak olyanok, akik behunyják a szemüket és kitüntetést vesznek át az oroszoktól, miközben azok feltörik a Külügyminisztérium szervereit.” Magyar szerint egy olyan ember vezeti ma az országot, aki „1989-ben még az orosz csapatok kivonását követelte, de ma már minden cselekedetével megalázza a magyar alkotmányosság alapját.

17:20 „Hová tűnt a ruszkik haza, miniszterelnök úr?”

„Ma is élnek köztünk olyan árulók, akik 30 NER ezüstért elárulják a hazájukat. Ők ma is köztünk élnek, irányító pozícióban vannak, és büszkén vallják, hogy nem tették volna meg azt, amit megtettek a pesti srácok 15-16 évesen” – mondta Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke többször említi Orbán Balázs nevét. Orbán Viktortól pedig azt kérdezi: „Hová tűnt a ruszkik haza, miniszterelnök, úr?”

17: 15 Magyar Péter beszél

Magyar Péter egy magyar zászlóval a kezében ment fel a színpadra. „Köszönöm, hogy kiállnak a szabad és jóléti Magyarországért, amiért a magyarok 68 éve harcoltak. Jó látni, hogy működik a morális iránytű, ami mutatja mit jelent a valódi hazaszeretet” – kezdte beszédét a Tisza Párt elnöke.

17:10 Nagy Ervin a színpadon

Óriási taps fogadta Nagy Ervint, aki Örkény István Fohász Budapesthez című írását olvasta fel. Közben Magyar Péter YouTube csatornáján több mint 42 ezren, a Partizánnál 20 ezren, a Tisza Párt Facebook oldalán pedig 15 ezren követik az eseményt. Magyar Péter Facebook oldalán pedig 15 ezren nézik az ünnepi megemlékezést. Vagyis online több mint 100 ezren követik a Széna téri eseményt.

Nagy Ervin a Széna téren

17:05 Jordán Tamás is felszólalt

Jordán Tamás volt a következő előadó a színpadon, aki 1956-os emlékeiről beszélt eleinte. Felelevenítette, amikor édesapjával ott volt a Sztálin-szobor ledöntésénél, „olyan lehetett ez, mint a Bastille lerombolásánál volt”. Hozzátette, most is kezd hasonlóan érezni, látva a tömeget, ami „Árad a Tisza!” skandálással válaszolt. József Attila A számokról című versét szavalta el.

Tömeg a Széna téri rendezvényen

16:55 Koltai Róbert és Rost Andrea a színpadon

A Tisza Párt rndezvényeinek állandó fellépője, Rossz Andrea, Koncz Zsuzsa „Ha én rózsa volnék” című dalát énekelte. Ezután egy Pécsről származó ’56-os hős visszaemlékezését játszották le a közönségnek. majd Koltai Róbert Dés László „Legyen úgy ” című dalát énekelte.

Koltai Róbert a Széna téren

16:30 Széna tér

Megkezdődött a Tisza Párt ünnepi rendezvénye a Széna téren, miután a tömeg megérkezett a Mammut Bevásárlóközpont elé. Péter Petra bevezetője után Újlaki Dénes, a Madách Színház művésze lépett a mikrofon elé. A színész megemlékezett a hősökről, „akik 12 napra reményt adtak az országnak”, hogy annak idején mosolyogtak egymásra az emberek, segítették egymást. Sorolta, kik voltak 1956-ban és utána hősök, és kik besúgók, párttagok. „Persze mindig voltak Sztahanovok, és sajnos lesznek is” – mondta.

Újlaki Dénes a Tisza Párt megemlékezésén szólalt fel

Forrás: YouTube.com

Orbán nekiment Magyar Péternek 

Délelőtt Orbán Viktor, a Millenárison mondott beszédet. A miniszterelnök keményen nekiment Magyar Péternek.. A kormányfő szerint Brüsszelben bejelentették, hogy meg fognak szabadulni Magyarország nemzeti kormányától, és egy brüsszeli bábkormányt akarnak az ország nyakába ültetni, aminek már a vezetője is megvan – utalt a Tisza Pártra Orbán Viktor. 

“Aláíró fajta”

A kiszemelt bábkormány vezetője Orbán szerint igazi „aláíró fajta”. Szerinte a régi és az új ellenzék is idegeneket hív Magyarországra, majd elég egyértelműen Magyar Péterre utalva azt mondta, „az új ellenzék vezére ott ül Manfred Weber mellett” Brüsszelben.

El lehet húzni a csíkot

„Ez nem összeesküvés-elmélet, ez összeesküvés a gyakorlatban, ország-világ előtt, egy új, 21. századi love story, a brüsszeli gazda megvakarta a kutyus fejét, a többit mindenki láthatta. Csak úgy áradt a szerelem.” Dávid és Góliát párharcában a külföldi erők mindig Góliát oldalára álltak, mondta Orbán Viktor. A történet végét azonban elfelejtik: Góliát veszít és Dávid győz. Beszéde végén pedig azt üzente Magyar Péternek, hogy el lehet húzni a csíkot Brüsszelbe.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.