A Belügyminisztérium azonnali hatállyal felmentette a budapesti Madách Imre Gimnázium igazgatóját, miután az intézmény úgy döntött, hogy a jogszabály ellenére nem veszik el a tanulóktól a digitális eszközöket. Az iskola szerint nem tiltani, hanem oktatni kell a digitális kultúrát. Egyesek szerint az Orbán-kormány döntése mögött mindössze az áll, hogy így csökkentsék az iskolai erőszak és zaklatások számát azzal, ha nincs videó az esetről, nincs bizonyíték, így ügy sincs.

Betiltották a mobilokat

Ahogy azt az elsők között megírtuk, az Orbán-kormány úgy döntött, betiltja a mobiltelefonok, laptopok, tabletek iskolai használatát, azokat tanítás előtt el kell venni a gyerekektől. Kizárólag a Madách Imre Gimnázium tanárai merték azt mondani, hogy 2024-ben ez egy butaság. Nem tiltani kell, hanem meg kell tanítani a gyerekeknek azok helyes használatát.

Felmentették az igazgatót

Most megjött a belügyminisztériumon keresztül az Orbán-kormány ütése. Így fogalmaznak: “Egy jogszabályt be nem tartó, azzal nyíltan szembehelyezkedő vezető nem irányíthat állami intézményt. A Belügyminisztérium 2024. augusztus 28-án azonnali hatállyal felmentette a Madách Imre Gimnázium igazgatóját.”

Nem akarták elvenni a gyerekektől a mobilokat

Az Orbán-kormány augusztus 8-án adta ki az új rendeletét az okoseszközök használatának iskolai korlátozásáról. A budapesti Madách Imre Gimnázium nevelőtestülete azonban közleményben tudatta a szülőkkel és a diákokkal, hogy szeretnének mindenkit megnyugtatni: „a digitális eszközöket – (iskolai) laptop, mobiltelefonok – a tanítás előtt (a rendelet 5. §-át alkalmazva) nem vesszük el”.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Inkább tanítsák, mint tiltsák

Közölték, hogy az iskola pedagógiai célja a digitális kultúra helyes használatára való nevelés, nem pedig a tiltás. Bármelyik órán sor kerülhet az eszközök alkalmazására, így életszerűtlen lenne az állandó beadás-kivétel, a mobiltelefonok iskolai használatát pedig egyébként is régóta korlátozza az intézmény házirendje. Sokan döbbenten álnak az Orbán-kormány korszerűtlen intézkedése előtt. Ezzel ugyanis nem a digitális kultúra tanítását támogatják, hanem annak tiltását, miközben szinte minden gyermek használ ilyen eszközöket. 

Tiltakoznak az iskola tanárai

A budapesti Madách Imre Gimnázium tantestülete elfogadhatatlannak tartja, hogy a Belügyminisztérium szerdán azonnali hatállyal kirúgta az iskola igazgatóját, Mészáros Csabát. Az iskola Facebook-oldalán közzétett bejegyzésükben azt írták: „Megdöbbenéssel és mélységes felindultsággal értesültünk arról, hogy intézményünk igazgatóját, Mészáros Csabát, aki 24 éven keresztül kiemelkedő eredményességgel vezette iskolánkat, felmentették. Mindez a tanév megkezdése előtt három munkanappal, a legfontosabb feladatok megszervezése közepette történik. Álláspontunk szerint a rendelet adta kereteken belül hoztunk döntést a digitális eszközök iskolai használatáról. A felmentés tényét, annak indoklását és módját elfogadhatatlannak tartjuk.”

Így tiltják be a diákok iskolai videófelvételeit

A Facebookon többen arról írnak, hogy az Orbán Viktor vezette kormány így akarja elejét venni annak, hogy a diákok levideózzák az erőszakos tanárokat vagy éppen iskolatársaikat. Ha nincs videó, nincs bizonyíték, látszólag kevesebb lesz az iskolai erőszak. Szerintük az Orbán-kormány így akarja megoldani az iskolai erőszak ügyét. Hozzáteszik: a politikusoknak kár azt gondolni, hogy a diákok nem fogják megoldani, hogy egy-egy esetről továbbra is videót készítsenek, még akkor is, ha igazgatói figyelmeztetéssel, esetleg kirúgással fenyegeti őket rendeletében Orbán Viktor.

A 9. legjobb gimnázium

A Madách Imre Gimnázium Budapest egyik jóhírű középiskolája, amely a 7. kerületi Barcsay utca 5. sz. alatt található, a főváros legrégebben alapított állami középiskolája. A HVG 2023-as rangsora szerint Magyarország 9. legjobb középiskolája.

Pénzt kértek a tanároknak 

2022-ben, a Madách Imre Gimnázium azzal került be a hírekben, hogy havi nyolcezer forint támogatást kértek a szülőktől az iskola alapítványa számára a tanárok által túlórában elvégzett és ki nem fizetett munkájuk további ellátásához. A levélben ugyanakkor az is szerepelt, hogy aki nem tudja ezt a pénzt kifizetni, attól akár ezer forintot is elfogadnak a nyolcezer helyett, de olyan lehetőség is van, hogy a szülő nem fizet.

Több felajánlás érkezett

A bejegyzést vegyes érzelmekkel fogadták a közösségi oldalon. Sokan megértették a tanárok helyzetét, és egyetértettek a kezdeményezéssel, voltak, akik akár nagyobb összeget is felajánlottak. Volt diákok is jelentkeztek támogatóként, és olyanok is, akik nem is jártak a Madáchba.

Alapítványi támogatás 

Mészáros Csaba, a most kirúgott igazgató, akkor azt mondta,  hogy alapítványi támogatásról van szó, nem tandíjról. A pedagógusok között nettóban várhatóan szétosztható összeg számításaik szerint húsz–hatvanezer forint körül lehet, attól függően, hogy ki milyen mértékben vesz részt a többletfeladatok ellátásában. Ez nagyjából a jelenlegi bér átlagosan 15 százaléka, ami nagyon sokat jelent – írta még 2022-ben az igazgató.

Kiemelt kép: Orbán Viktor a problémás iskola előtt – A fotó Adobe IA mesterséges intelligencia felhasználásával készült