Tóth Gabira az elmúlt hetekben ráugrottak a kritikus kommentelők. Kevesen kaptak annyi szidalmat és gyalázkodást, mint amennyit ő, miután az új klipjében papokkal együtt szerepel, majd kiderült, hogy Ferenc pápa budapesti miséje előtt fog fellépni. Az énekesnő nem tagadja, padlóra került.

Vallás és showműsor

A gyűlöködést az indította el, hogy a kirívó rockerlányként megismert Gabi nemrég népies stílusra váltott, talpig népviseletben, népzenei elemekkel teli dallal jelentkezett. Produkcióját a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson is előadta, Ferenc pápa budapesti miséje előtt, közben a TV2 Sztárban Sztár leszek című műsor zsűritagjaként más arcát mutatja. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Álszentkedés

A kommentelők nem az új száma miatt bántják, hanem a pálfordulása miatt Van, aki ezt írta neki: „A nóta gyönyörű, kár, hogy a hiteltelen (nyaló) ember énekli.” Egy másik kommentelő így fogalmaz: „Talán jó a dal, de Gabi tetovált stílusa hozzá nekem nem jön be. Megy a nagy álszenteskedés, megy a nagy ‘anya vagyok’ szöveg, aztán meg a zsűrizés közben csak úgy röpködnek a szájából a b..zdmegek! Annyira gusztustalan az egész.” – zúdultak rá Gabira az ilyen és hasonló hozzászólások.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Érző ember

„Emberből vagyok, érző ember vagyok és megviseltek ezek a kritikák. Nem feltétlenül a negatív kommentek, inkább az a hergelés, amit a sajtó egy része folytatott ellenem.” – mondta a minap Tóth Gabi a Blikk videójában.

Elmeséli a kislányának

Tóth Gabi nemrég ezt posztolta a közösségi-oldalán: „Elmesélem majd a kislányomnak, hogy az elmúlt 2 hétben min mentem keresztül, meghurcoláson, megalázáson, gúnyolódásokon, bélyegzéseken. Elmondom majd neki, hogy nem adtam fel és a hitem segített ezeken felemelkednem. Mert ez is csak erősebbé, bátrabbá tett.” – írta Tóth Gabi.

Ágynak esett

Időközben az énekes állítólag ágynak esett. A Story magazin által megkérdezett pszichológus szerint nagyobb baj is lehet, ha az énekesnő nem kér mielőbb profi segítséget:

Bele lehet betegedni

„Sajnálom Tóth Gabit, mert ebbe tényleg bele lehet betegedni, ha nincs kezelve” – kezdi a lapnak Csehák Hajnalka pszichológus. „A mostani helyzet tartós szorongáshoz, depresszióhoz, hangulatzavarhoz vezethet, sőt eljuthat a karrierje feladásához. Úgyhogy az javaslom, mihamarabb keressen fel szakembert, aki át tudja segíteni ezen az időszakon.” – mondta a szakember.

Céltábla

Gabi így fogalmazott a csalad.hu oldalon: „Amikor elvállaltam, hogy az Eucharisztikus Kongresszus önkéntes hírnöke legyek, tudtam, hogy céltáblájává válok sok embernek. Tudtam, hiszen az vagyok, mióta elhagytam a szülővárosomat és úgy döntöttem, hogy a fővárosban próbálok boldogulni. Egy percre sem bántam meg a döntésemet, mert hihetetlen személyiségfejlődésen mentem keresztül” – írta Gabi.

Átírta a dalát a pápa előtt

Ferenc pápa budapesti szentmiséje előtt, ahogy arról a BudapesKörnyéke.hu is hírt adott, Tóth Gabi énekesnő lépett fel, aki az Én szívem című dallal készült, azonban a nóta refrénjét a pápa tiszteletére módosította. Az „erdőben szeretkeznénk” kezdetű sort, „erdőben ölelkeznénkre” módosították, hogy az szalonképesebb legyen.

Tóth Gabi ruhája

Az énekesnő egy mezőkövesdi hímzők által díszített ruhában lépett színpada, amit a Sugarbird tervezett Gabinak kimondottan erre a jeles alkalomra. Nagy szerepe van a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak abban, hogy a matyó motívumokat megismerhették még a tengeren túl is, hiszen 1938-ban, amikor legutóbb került hazánkban megrendezésre a római katolikus egyház eseménysorozata, az akkori közvetítéseknek köszönhetően világhírre tett szert a magyar matyó népművészet.

Kis Jézus ölelő Mária nyaklánc

Gabi a népi motívomukat ábrázoló ruhája mellett egy szentképet is viselt a nyakában, amit kifejezetten erre az alkalomra, egy ékszertervező készített el számára. Tóth Gabi szerint a nyaklánc védelmezi őt, amire az elmúlt hetek támadásai után úgy véli szüksége is van. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Itt van Tóth Gabi fellépése a pápai mise előtt

Kiemelt kép: Tóth Gabi – Forrás: Youtube/HírTv