A vonatra várt a kiskunfélegyházi állomás peronján az asszony, amikor halk zümmögésre lett figyelmes, majd egy csípést érzett a jobb combján. Ezután összeesett, az éppen szolgálatot teljesítő rendőrök rohantak hozzá segíteni.
Összeesett a nő a peronon
Két kecskeméti rendőr vonatokat ellenőrzött az állomáson. Virág Szabolcs és Kócsó Péter járőrök délelőtt a kiskunfélegyházi vasútállomás peronján egy nőre lettek figyelmesek, aki rosszul lett. Elfehéredett az arca, majd összeesett a betonon.
Elvesztette az eszméletét
Az asszony néhány másodpercre elveszítette az eszméletét is, ugyanis a jobb combját megcsípte egy darázs. Mint kiderült, allergiás a rovarcsípésre. A rendőrök rádión kértek segítséget, amit a közelben lévő kiskunfélegyházi szolgálatirányító parancsnok is meghallott.
Rendőrök mentették meg
Török Roland rendőr törzszászlós szolgálati autójával azonnal a helyszínre ment. Beültették az autóba a nőt, és azonnal kórházba szállították. Így mentették meg az életét.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
100-ból 5 felnőtt allergiás a rovarcsípésre
A felnőttek nagyjából három-öt százaléka fokozottan érzékeny a rovarcsípésre, a gyerekek körülbelül egy százaléka érintett. Magyarországon leginkább a méh vagy a darázs mérge vált ki allergiás reakciókat.
Azonnal orvoshoz kell fordulni
A legsúlyosabb az anafilaxia, amikor szisztémás reakció lép fel. Ekkor fokozatosan egyre rosszabb állapotba kerül az ember, ami öt-tíz perctől az egy órán keresztül nagyon gyorsan vagy elnyújtva is kialakulhat. Ez olyan markáns tünetekkel jár, hogy nem merül fel a kérdés, hogy azonnal orvoshoz kell fordulni.
Adrenalin injekció
Az orvosok szerint aki tudja magáról, hogy allergiás a méh- vagy darázscsípésre, jobban teszi, ha tart magánál a kezelésre alkalmas gyógyszerekből. Akinek volt anafilaxiás reakciója, annak mindenképp ajánlott a háziorvosával vagy allergológusával tb-támogatott adrenalin-autoinjektort felíratnia, annál is inkább, mert a csípések többsége a természetben, kirándulás közben, lakott területtől messze eső helyeken történik. A tollformájú injekció használatát rögtön elmagyarázza az orvos. Ezt úgy fejlesztették ki, hogy mindenki könnyen tudja alkalmazni.
Kiemelt kép: illusztráció