Elhunyt Mécs Imre, az SZDSZ egykori parlamenti képviselője és ’56-os halálraítélt. 90 éves volt.

Meghalt a volt politikus

„Fájdalommal tudatjuk, hogy Mécs Imre életének 90. évében, otthonában szerető családja körében ma reggel elhunyt” – tette közé a hírt a volt politikus Facebook oldalán családja. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Halálra ítélték

Mécs Imre 1933 szeptember 4-én született Budapesten. Villamosmérnöknek tanult, utána kezdett el polizálni. Az 1956-os forradalomban előbb halálra, majd életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. 1963-ban szabadult, ezt követően újra villamosmérnökként dolgozott.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Sokáig nem tudott lediplomázni

Éveken keresztül próbálkozott kérvényeivel, hogy lediplomázhasson, de csak 1975-ben szerezhette meg villamosmérnöki oklevelét. Tudományos fokozatot politikai múltja miatt nem kaphatott, kutatóintézetben sem dolgozhatott, annak ellenére, hogy harminckét szabadalma van az elektronika különböző szakterületein, és mintegy hatvan tudományos cikke jelent meg magyar és külföldi folyóiratokban. A Kiváló Feltaláló kitüntetés ezüst fokozatát egyszer, arany fokozatát háromszor nyerte el.

Elbocsájtották állásából

1975-ben kapcsolatba került a szerveződő demokratikus ellenzékkel. 1979-ben aláírta a csehszlovákiai Charta ’77 mozgalom bebörtönzött vezetői melletti szolidaritási nyilatkozatot. 1983-ban egy volt halálra ítélt bajtársa temetésén elmondott beszédéért rendőrhatósági figyelmeztetést kapott, állásából elbocsátották.

Politikai pályafutása

Mécs Imre 1988-ban a Szabad Kezdeményezések Hálózata, majd az ebből kialakuló Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) alapító tagja volt, 1990-ben bejutott az Országgyűlésbe, ahol 20 éven át volt képviselő: 1990–2006 között az SZDSZ, 2006–2010 között pedig az MSZP színeiben.

Budapesti képviselő volt

Az 1990. évi országgyűlési választások második fordulójában Budapest 23. sz. (Rákospalota, Újpalota és Pestújhely) választókerületében az első helyen végzett. 1990. május 3-ától a parlament honvédelmi állandó bizottságának és nemzetbiztonsági különbizottságának a tagja, 1994-98 között a honvédelmi bizottság elnöke volt.

’94-ben listáról került be

Az 1994. évi országgyűlési választásokon volt választókerületében indult, szerepelt az SZDSZ budapesti (4.) és országos (11.) listáján is. Mint egyéni jelölt a választások második fordulójában Hajdu László (MSZP) mögött 30,18%-kal a második helyen végzett, mandátumát a budapesti területi listáról szerezte. 

Közös jelöltség

2006-ban MSZP-s színekben indult a parlamenti választásokon. Eredeti elképzelése szerint közös SZDSZ-MSZP jelöltként kívánt volna indulni a főváros I. kerületének 1-es számú választókörzetében. A liberális párt helyi szervezete támogatta a képviselő egyéni jelölését, azt az SZDSZ ügyvivői testülete is jóváhagyta, a közös jelöltséget azonban nem támogatta a vegyes körzetben szintén jelölési joggal bíró II. kerületi szervezet. 2011 januárjában felújította felfüggesztett SZDSZ-tagságát.

Kiállt a Városligetért

Mécs 2010 után civil mozgalmakhoz csatlakozva folytatta a parlamenten kívüli politizálást. A Szabadság téri ellenállás (Tiszta emlékezettel a szabadságért, a demokráciáért – csoport) arca, szervezője, résztvevője, felszólalója, majd a Visszahozzuk a forradalom lángját civil mozgalom elindítója és szervezője volt. A Városligetért is többször kiállt.

Családja

Mécs Imrének két feleségétől összesen nyolc gyermeke született. Miután nyolc éven át egyedül nevelte első házasságából származó 3 gyermekét (Mónika 1967, Imre 1970, László 1973), 1985-ben megismerte Magyar Fruzsina színházi dramaturgot (Magyar Bálint szociológus, politikus húgát), és 1985 szeptemberében összekötötték életüket. Közös gyermekeik Máté (1987), Anna (1988), Bálint (1990), János (1991) és Dávid (1994). A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Búcsúzik Karácsony Gergely

„Életének kilencvenedik évében elment Mécs Imre is. Az egykori ötvenhatos halálraítélt szó szerint az életét tette fel a magyar szabadság ügyére, hős forradalmárként, a Kádár-rendszer konok ellenállójaként, a demokratikus ellenzék tagjaként, liberális honatyaként, publicistaként is ezért küzdött. Mert, ahogy ő mondta: „Szabadság nélkül nem lehet élni.” Halálával egy elkötelezett demokratát, egy nagyszerű embert veszített szabadságszerető közösségünk és egész Magyarország. Nyugodjon békében!” – így búcsúzik a főpolgármester Facebook oldalán a volt politikustól.

Kiemelt kép: Mécs Imre – Forrás: Facebook