Pápai Joci március 15-én lépett fel először politikai rendezvényen. Curtissel, Radics Gigivel, Pataky Attilával, Dér Henivel és Takács Tamással közösen énekelte a Nemzeti dal-t a Békemeneten. Pár nappal ezelőtt pedig Hajdú Péter műsorában fejtette ki, hogy mennyire retteg a háborútól és Orbán Viktort tartja a világ legjobb politikusának. 

Háborús történetek 

Pápai Joci a Beköltözve Hajdú Péterhez című műsorban beszélt a háborútól való félelméről. Mint elmondta, ötvenhatos menekült légiós nagybátyjától sokat hallott a háborúról. A zenész azt mondta, amikor második világháborús dokumentumfilmeket néznek a feleségével, mindig azt a részt találják a legmegrázóbbnak, amikor a szülők búcsúznak a frontra induló fiaiktól. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 700 ezernél is többen követik a portáljainkat, köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Félti a gyermekeit 

„Ilyenkor tudjuk, hogy mi erre soha nem lennénk képesek. Az, hogy elengedd a gyerekedet a háborúba úgy, hogy talán soha többé nem látod, talán a legijesztőbb dolog a világon. Ha életemben féltem valamitől, az az, hogy a gyerekemet, vagy akár engem besoroznak, és el kell mennem harcolni. Megölni valakit, Peti? Néztem a veteránokat, akik nyolcvan, kilencven évesen még nyilatkoztak az átéltekről. Roncs emberként, Peti! Elmesélték, hogy amikor éjjelente lecsukták a szemeiket, és el akartak aludni, mindig azt látták, ahogy öldösték egymást” – idézi az énekest a 24.hu.  

Orbán a legalkalmasabb 

Pápai Joci azt mondta, csodálkozik, hogy egyes embereknek nem egyértelmű, hogy háború van. „De gyerekek! Mellettünk négy éve dúl, és a Közel-Keleten is úgy lövik egymásra a rakétákat, ahogy én beleiszom ebbe a vízbe itt az asztalon” – fogalmazott, majd kiállt a jelenlegi kormányfő, Orbán Viktor mellett. “Nekünk most olyan vezető kell, aki mindenkivel jóban van. Orbán Viktor ilyen. Ő a világ legjobb politikusa egyébként. Bennem ebben a tekintetben nincs kérdés. Van egy ember, aki a béke és biztonság megteremtője. Van ennél nagyobb erény?” – zárta gondolatait Pápai Joci. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, HVG, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

A Megasztárban tűnt fel 

Pápai Joci a magyar könnyűzenei élet egyik ismert szereplője, aki nemcsak énekesként, hanem televíziós személyiségként is többször feltűnt. Országos ismertségre a Megasztár című tehetségkutató műsorban tett szert, ahol versenyzőként mutathatta meg énekesi képességeit. Bár nem ő nyerte meg a versenyt, a szereplése fontos lépcső volt a karrierjében, és szélesebb közönséghez juttatta el a nevét.

Televíziós karriere 

Később zsűritagként is kipróbálta magát a TV2-n például a Sztárban sztár leszek! című műsorban, ahol fiatal tehetségek mentorálásában vett részt. Majd Majkával együtt az RTL-hez szerződött, ahol főleg műsorvezetőként és reality/gameshow szereplőként látható. Az X-Faktor és a Kalandra fal! révén lett állandó arca a csatornának.

Zenei karriere 

Szélesebb körű ismertséget a A Dal című műsor hozott számára, ahol 2017-ben az „Origo” című dalával győzött, és képviselhette Magyarországot a Eurovíziós Dalfesztivál-on. A dal különlegessége az volt, hogy a modern zenei elemeket cigány népzenei motívumokkal ötvözte, ami nemzetközi szinten is figyelmet keltett. Később, 2019-ben ismét visszatért a versenyre az „Az én apám” című dalával. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 700 ezernél is többen követik a portáljainkat, köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Kiemelt kép: Pápai Joci – Forrás: youtube.com