Zacher Gábor pár nappal ezelőtt még úgy nyilatkozott, hogy bizalmatlan a kínai vakcinával kapcsolatban, most azonban egy friss interjújában már másként vélekedett.

Túl sok a ködösítés

Mint azt a BudapestKörnyéke is megírta Zacher Gábor korábban azt mondta, hogy túl sok a ködösítés a kínai vakcinával kapcsolatban és szokatlanul kevés róla az információ. Mint azt pár nappal ezelőtt elmondta, nagyon keveset tudni a kínai vakcináról, ezért nem oltatná be magát vele. Elmondása szerint míg a Pfizer vakcina leirata 20 ezer oldal, a kínai oltóanyagé néhány száz – érvelt a szakember. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

A magyarok fele nem oltatná be magát

A toxikológus egyébként korábban a Szonda Ipsos kutatására hivatkozva azt mondta: jelenleg a felnőtt lakosság 46 százaléka nem oltatná be magát. A hiányzó hivatalos információkra példaként az oltóanyagok hozzáférhető hivatalos leiratát említette.

4 vakcinát javasolt még néhány nappal ezelőtt

A momentán rendelkezésre álló ötféle oltásból az AstraZeneca-, a Moderna-, a Pfizer–BioNTech-, valamint a Szputnyik V vakcinát Zacher Gábor bárkinek nyugodt szívvel javasolja, hiszen már nagyon sok mindent tudunk róluk. A Sinopharmmal szemben azonban vannak fenntartásai a szakmának árulta el egy pár nappal ezelőtt interjújában „Azon egyszerű oknál fogva, hogy az ezzel az oltással kapcsolatos eredményeket nem közölték le a kínaiak” – mondta Zacher Gábor. EZ IS ÉRDEKELHET: Zacher Gábor szerint lazább lett a helyzet, de nem lehet hátradőlni – Falus Ferenc, volt tisztit főorvos pedig a nyári bulikról beszélt

Az orosz vakcina is ajánlott

A toxikológus szerint az orosz vakcinára nem kell negatívan tekinteni, hiszen „az oroszok is kiterítették a kártyáikat”. Zacher Gábor megjegyezte továbbá, hogy egy vakcinánál sem volt idő megvizsgálni, hogy más gyógyszerekkel milyen kölcsönhatásban vannak, erre később lesz válasz.

 Ha nincs karbantartva a krónikus betegség…

A kínai Sinopharm-vakcina esetében van egy olyan megfogalmazás, hogy nem ajánlják azoknak, akiknél a krónikus betegség nincs megfelelően egyensúlyban, vagy a krónikus betegség akut fellángolása történik, esetleg kórtörténetükben túlérzékenység szerepel. „Ez egy nagy kosár” – mondta Zacher Gábor.

Ezért lehet megkérdőjelezni a vakcinát

A toxikológus szerint azért lehet megkérdőjelezni az oltóanyagot, mert például az, hogy akiknél a krónikus betegség „nincs megfelelően egyensúlyban”, nagyon nem egzakt megfogalmazás. IDE KAPCSOLÓDIK: Zacher Gábor: “A járvány alatt erősödtek a függőségek, több lett az alkoholbeteg és a gyógyszerfüggő Magyarországon”

Mindenki ködösít

Ha a döntéshozók nem ködösítenének, és részletes információkat közölnének, beoltaná magát. A toxikológus szerint a magyar hatóságok azért ködösítenek, mert ködösítenek a kínaiak is, árulta el akkor, mostanra azonban egy kicsit változott a véleménye.

Oltást mindenkinek

Az ismert toxikológus most az ATV híradójának beszélt arról, hogy igazából teljesen mindegy, hogy melyik vakcinát adatjuk be magunknak, mindegyik jobb, mint maga a fertőzés. Zacher Gábor egy hasonlattal élve írta le a jelenlegi helyzetet, miszerint a mérleg egyik serpenyőjében a fertőzés, a tüdőgyulladás, a sokszervi elégtelenség, a lélegeztetőgép, és a halál van, míg a másikban az öt elérhető vakcina. Így fogalmazta meg véleményét: “Oltás mindenek előtt!” – írta meg a Ripost.

Sok ezren halhatnak még meg

Zacher továbbá arról is beszélt, hogy ahogy tanuljuk ezt a betegséget, meg kell változtatnia az embernek a véleményét, mert a betegségnél mindegyik oltás jobb. Szerinte, ha nem lesz átoltottság rövid időn belül, akkor még sok ezer honfitársunk bele fog halni a koronavírusba. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva érheted el.

Kiemelt kép: Zacher Gábor – Forrás: Facebook