A Sándor-palota szerint a Novák Katalin ideje alatt tett foglalás nem volt sem észszerűen lemondható, sem módosítható, ezért került 228 millió forintba Sulyok Tamás néhány napos párizsi kiruccanása. A köztársasági elnök az olimpia idején látogatott el a francia fővárosba, hogy diplomáciai megbeszélést folytasson, valamint támogassa a magyar olimpiai csapatot.
Nem tudták már lemondani
Az előző köztársasági elnök hivatali ideje alatt foglalta le a Sándor-palota az akkori elnök és küldöttsége számára a párizsi szállást a XXIII. Nyári Olimpiai Játékok idejére, a foglalás már nem volt sem észszerűen lemondható, sem módosítható – írta a Sándor-palota kommunikációs igazgatósága Sulyok Tamás köztársasági elnök párizsi látogatásával kapcsolatban szombaton a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.
228 millió közpénz
A 444.hu szombaton írta meg, hogy a Sándor-palota Párizs egyik legelegánsabb szállodájában, július 25. és augusztus 12. között, 15 szobát foglalt le az olimpia idejére. A szobákért közpénzből átlagosan 850 ezer forintot fizettek éjszakánként. Így lett a végső számla 228 millió forint. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Novák rendelte a szállást
Sulyok Tamás hivatala most közleményben reagált a hírportál cikkére. Azt írták, hogy 2023 közepén, Novák Katalin köztársasági elnök hivatali ideje alatt foglalta le a Sándor-palota az akkori elnök és küldöttsége számára a párizsi szállást a XXXIII. Nyári Olimpiai Játékok idejére.
Nem Sulyok döntött
A szállás helyszínéről, a küldöttség méretéről, a szobák számáról és a tartózkodás idejéről sem Sulyok Tamás döntött, az erre vonatkozó szállásmegrendelés nem a részéről történt, hiszen akkor még az Alkotmánybíróság elnöke volt. Novák Katalin tavaly február 10-én történt lemondását követően a március 10-én beiktatott új köztársasági elnök, Sulyok Tamás vett részt Magyarország képviseletében a párizsi nyári olimpiai játékokon, de kisebb stábbal és rövidebb tartózkodási idővel.
Kegyelmi botrány
A kegyelmi botrányt a 444.hu robbantotta ki februárban, akkor derült ki, hogy az azóta már lemondott köztársasági elnök tavaly áprilisban, a pápalátogatásra hivatkozva, kegyelemet adott a bicskei gyermekotthon volt igazgató-helyettesének. K. Endre azért került börtönbe, mert a gyermekotthon vezetője több bentlakót molesztált, mi több, nemi kapcsolatot létesített a nehéz sorsú fiúkkal. Az igazgató közel 10 évig folytatta büntetlenül a mocskos ügyeit.
Zsarolta a feljelentőket
A botrány akkor robbant ki, amikor az egyik, évekig molesztált fiú, öngyilkos lett és két társa feljelentést tett. K. Endre úgy került az ügybe, hogy az intézmény igazgató-helyetteseként zsarolta a feljelentőket és a tanúkat, hogy vonják vissza vallomásukat.
Balog tanácsára adott kegyelmet
Novák Katalin pedig ennek az embernek adott kegyelmet. Mint utóbb kiderült, Balog Zoltán, református püspök közbenjárására írta alá a K. Endre kegyelmi kérvényét. A lelkész, aki Orbán Viktor lelki vezetője is, a kegyelmi botrány után azt mondta, hogy K. Endre felesége kereste meg őt azzal, hogy férjét ártatlanul ítélték el, ezért kérte Balog közbenjárását. Balog pedig elhitte, hogy a bíróság téves döntést hozott és emiatt fordult a köztársasági elnökhöz, aki megfogadta tanácsát és kegyelembe részesített a bicskei pedofil-ügy segítőjét.
Lemondott Novák
Novák Katalin, a kegyelmi ügy kirobbanása után pár nappal lemondott, lemondó beszédében azonban nem indokolta meg, hogy mi vezetett a döntéséhez. És azóta sem adott erre választ. Pedig nemcsak a társadalom többsége, hanem a fideszes politikusok is kíváncsiak lennének. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: Novák Katalin