Kulcsár Edinát is felköszöntötte Csuti a nőnap alkalmából. A névét mondjuk nem írta le, hiszen Márai Sándort idézte, de mint volt feleség ott szerepel a felsoroltak között.

Az Instagrammon

Érdekes nőnapi poszttal jelentkezett Szabó András. A Csuti becenévre hallgató ismert ületember a közösségi médiában, virágot tartva a kezében köszöntötte a nőket. Köztük volt feleségét is. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Márai Sándor soraival

Csuti Márai Sándor szavait idézte és Kulcsár Edináról közvetlenül édesanyja után ír: „Köszönet a nőknek. Köszönet neked, aki megszültél. És neked, aki a feleségem voltál.”

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Folytatja Márait

Utána még az „ezrediket” is megemlíti, sőt azt is, aki „ostoba és jó voltál”. (…) Köszönet a nőknek, köszönet – írta bejegyzésében Márai Sándor sorait használva.

Adorján Bálint előadásában

A politikusok is kihasználják

Hat dunakeszi közintézménybe vitt virágot Sipos Dávid alpolgármester és Tuzson Bence országgyűlési képviselő a nőnapon. A mandátumát megvédeni akaró államtitkár szavait a Dunakeszi Post idézte. Tudósításuk szerint a fideszes politikus beszélt a szeretet három formájáról, édesanyjától a féltő szeretetet kapta, feleségétól a társ figyelmességét, lányától pedig a feltétlen odaadásét. Amikor átadja a virágot, ezt próbálja megköszönni ezen a napon.

101 éve ünneplik

A nemzetközi nőnapot 1911-ben ünnepelték meg először (akkor még március 19-én), ekkor szavazati jogot követeltek a nőknek számos országban. 1977 óta pedig az ENSZ is hivatalos ünneppé tette. Március 8-a a nők jogainak elismerése is egyben.

Csuti és Edina viharos szakítása

Kulcsár Edina új kapcsolata

Január végén írtunk arról, hogy Kulcsár Edinára hamar rátalált a szerelem a népszerű magyar rapper, G.w.M oldalán. A páros persze azóta kap hideget meleget, azonban most együtt tiszta vizet öntöttek a pohárba, s elárulták, hogy is kezdődött köztük minden.

Munkakapcsolatnak indult

A páros a Story magazinnak adott interjújában fedte fel az elmúlt hónapok titkát, s elárulták, annak idején, amikor megismerkedtek nem volt köztük több puszta munkakapcsoltnál. Az egész azzal kezdődött, hogy a rapper felhívta Csutit, mert nem volt meg neki Edina száma, egy közös leendő produkció lehetőségével kereste meg a modellt, annak apropóján, hogy már korábban is működött közre zenés projektekben, Márk pedig arra gondolt, segítene beindítani Edina énekesi karrierjét.

A közös dal

„Sokan azt képzelik, hogy már a novemberi, Hello című számom megjelenésekor is volt köztünk valami, merthogy Edina szerepel a videóklipben, és biztos a dal is róla szól, de nem. Ez a közös dalunk felvezetése lett volna, de az most a fiókban van, kicsit pihen, tekintettel erre a felhajtásra. Így, utólag hallgatva, olyan, mintha konkrétan rólunk szólna. A hideg futkosott a hátunkon, amikor meghallgattuk először egyben” – mesélte a magazinnak a rapper.