Még mindig vannak, akik bedőlnek az unokázós csalóknak. Most egy 72 éves budaörsi asszony hitt nekik. Szerencséje volt, mert már figyelték a rendőrök bandát, ezért a nénihez gyorsan visszakerültek az ékszerei és az összes megtakarított pénze – írja a KÉKFÉNY.com portál.

A szentendrei nyomozók, vizsgálók és Pest megyei felderítők alapos előkészítést követő közös akciója hozott eredményt április 30-án éjszaka Budaörsön. Egy 21 éves pilisvörösvári férfin ütöttek rajta, miután átvette a kicsalt pénzt és ékszereket, egy 18, valamint egy 57 éves budapesti férfit tartózkodási helyéről állítottak elő. Az eddigi adatok szerint legalább három, a közelmúltban elkövetett unokázós csalás róható a számlájukra.

M. Sándor egy 72 éves budaörsi asszonytól vett át ezer eurót, 240 ezer forintot és több tucat, legalább egymilliót érő ékszert, miután hozzátartozója balesetére hivatkozva kicsalták tőle megtakarításait.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A csaló azonban nem jutott messzire, rendőrautók állták útját és pillanatokkal később már járművéhez szorítva bilincselték. A pénz és az arany ékszerek rövid úton visszakerülhettek jogos tulajdonosához.

Kiderült, a munkanélküli, nyolc általánost végzett M. Sándor nem először végzett ilyen jellegű megbízást. Április 28-án délután egy 59 éves szentendrei asszonytól hasonló legendával kicsalt 3 millió forintért is őt küldték, a munka alkalmanként 100 ezer forintot hozott konyhájára.

A 18 éves B. Tamás és az 57 éves L. Tamás jelenleg egy bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható. Április 15-én délután egy 72 éves szentendrei, hazug telefonhívással átvert asszonytól vettek át borítékot, a családtagjaiért aggódó nő 5,5 millió forintot adott át, csak hogy mentse hozzátartozóit.

A Szentendrei Rendőrkapitányság munkatársai mindhárom férfi ellen csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vételük mellett – indított büntetőeljárást, egyben kezdeményezik letartóztatásukat. Azt is vizsgálják, hogy köthetők-e további, hasonló módszerrel elkövetett csalások hozzájuk.

Ne dőljön be senki a csalóknak, gyanakodjon!

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nyomatékosan felhívja a figyelmet, a bűnös szándékú, az idősek jóhiszeműségét és segítőkészségét kihasználó csalók próbálkozásait leghatékonyabban úgy lehetséges elhárítani, ha nem adnak hitelt a megtévesztő szavaknak.

A hozzátartozóikért aggódó időseket érzelmi nyomás alá helyező, követelőző, megtakarításaikból kiforgató csalók a leghalványabb kétkedést hallva bontják a vonalat. Kell, hogy a lehetséges áldozatok egészséges bizalmatlansággal legyenek a telefonáló iránt. Ne higgyenek el mindent!

Mielőtt bármit is tennének, győződjenek meg családtagjuk valóságos állapotáról, hívják fel lányukat, fiúkat, unokájukat, hogy ellenőrizhessék a hazug, arctalan állításokat! Ha meghallják, hogy valamelyik szerettük balesetet szenvedett és pénzre van szüksége, végig se hallgassák, azonnal tegyék le a telefont és tárcsázzák a rendőrséget!

Képek: A rendőrség elfogáskor készült felvételei