Dunakeszin és Fóton is többször gyűltek össze a magukkal nem bíró autósok, hogy illegális keretek között, akár áruházak parkolóiban mérjék össze vezetői tudásukat és járműveik teljesítményét. Az esetek száma annyira megnőtt, hogy a rendőrség és az Auchan közös fellépésre szánta el magát.
Parkolókban csapatták
A BudaPestkörnyéke.hu többször beszámolt illegális gyorsulási versenyekről Pest vármegyében. Többször az áruházláncok parkolóiban gyűltek össze, nem egyszer gyerekeket is láttak a dübörgő autók között. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Visszatérő ellenőrzések
Az életveszélyes és tiltott rendezvényeket főként péntek és szombat esténként szervezték a bevásárlóközpontoknál. A rendőrség először visszatérő ellenőrzésekkel, később a társszervek bevonásával, tervezett akciókkal igyekezett felszámolni ezeket a programokat.
Nem elég a rendőri jelenlét
Úgy tűnt azonban, hogy ez sem lesz elég, ezért kiterjesztették az együttműködést: egyeztetésre hívták az áruházak biztonsági vezetőit. Egyértelmű volt ugyanis, hogy önmagában a rendőri jelenlét és ellenőrzés nem elégséges a tiltott rendezvények megfékezésére.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Belép az áruházlánc
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság közölte, az Auchan Magyarország Kft. kezdettől fogva partnerséget mutatott, a tárgyalásokon egyetértettek a rendőrség forgalomtechnikai beavatkozások végrehajtására vonatkozó javaslataival.
Csökkentik a sebességet
Az egyeztetéseken arra jutottak a felek, hogy először a dunakeszi, majd a fóti áruház parkolójába telepít a cég sebességcsökkentő bordákat, valamint kihelyeztek a parkolóban való közlekedés rendjét szabályozó táblákat.
Ilyen bordákat telepítettek
Fotó: police.hu
Több száz járművet ellenőriztek
A rendőrség tájékoztatása szerint egyébként az illegális gyorsulási versenyek felszámolására irányuló, nyári akciósorozatban több száz járművet és résztvevőt ellenőriztek.
Milliós büntetés
Elsősorban közlekedési szabálysértések miatt 70 embert közel 1,4 millió forint helyszíni bírsággal sújtottak, bevontak 12 forgalmi engedélyt, öt járművel pedig soron kívüli műszaki vizsgán kellett megjelenni.
Megszűntek a versenyek
A közös intézkedéseknek hála megszűntek az illegális gyorsulási versenyek a dunakeszi és a fóti áruház parkolójában, ugyanis a forgalomcsökkentő bordák ellehetetlenítik a sebes közlekedést, a kihelyezett táblák pedig egyértelműsítik a behajtásra vonatkozó korlátozásokat.
Folytatják
A rendőrség hangsúlyozta: továbbra is elkötelezett az illegális gyorsulási versenyek és driftelések felszámolása mellett. Megszüntetésük érdekében a jövőben is megteszi a szükséges intézkedéseket. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: illusztráció