Morfinos inzulinnal akarta megölni beteg anyját egy 41 éves ápolónő, miután nagymamája elhunyt, aki gondozta a lányát. A gyöngyösi nő tagadja a vádakat. 

Meghalt a lányát gondozó nagymama

Meghalt az ápolónőként dolgozó nő nagymamája, aki a nő édesanyjáról, azaz a lányáról gondoskodott. A haláleset mindkét nőt nagyon megviselte, és a húsz éve ápolóként dolgozó nő anyja pszichiátriára is került. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Lánya kérte az áthelyezését

Ebben a gyöngyösi kórházban dolgozott a beteg nő lánya. Két hónappal később, a lánya külön kérésére, egy utólag már nem tisztázható egészségügyi problémára hivatkozva, áthelyezték a beteg asszonyt az intézménynek arra a részre, ahol a lány is dolgozott.

Lopta a morfiumot

A nő elhatározta, hogy megöli édesanyját, ezért a kizárólag orvosi utasításra beadható, külön zárható szekrényben tárolt morfint szerzett meg arra hivatkozással, hogy a gyógyszerre egy másik betegnek van szüksége. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Túladagolta a morfiumot

Az ápolónő 2021 szeptemberében, amikor ügyeletesként dolgozott morfint, inzulint és más gyógyszerszármazékok keverékével infúzió útján beadva megpróbálta túladagolni beteg édesanyját azért, hogy meghaljon.

Életveszélyes állapotba került

Az anya a gyógyszer-túladagolás következtében súlyos, életveszélyes állapotba került, életét kizárólag a gyors orvosi beavatkozás, és az azt követő többhetes kezelés mentette meg. 

Tagadja tettét

A nő tagadta a bűnösségét, és azt állította, hogy nem emlékszik semmire. A Heves Vármegyei Főügyészség előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt állítja bíróság elé a nőt.

Nyolc évet is kaphat

A nő jelenleg bűnügyi felügyeletben van, és így várja bíróság előkészítő ülését. Ha mindent váddal egyezően beismer ezen, akkor nyolc évet kaphat minősített emberölés kísérlete miatt. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Ez is érdekelhet

„Zavart, hogy sokat iszik” – ajándéknak álcázott fagyállót itatott apósával a szentesi férfi, az idős ember két hét múlva meghalt

Kiemelt kép: a gyöngyösi Bugát Pál kórház – Forrás: bugatpalkorhaz.hu