Falusi Mariann, aki testvéreként szerette Lang Györgyit, szombat este megható dallal búcsúzott el 66 éves korában elhunyt zenésztársától, barátjától. A Pa-dö-dő együttes sikertörténete 1988-ban kezdődött, a két színes egyéniség stílust teremtett, a szovjet katonák kivonulásáról szóló Bye-Bye Szása című dal óriási sláger lett.

Álmában érte a halál

Mint korábban mi is hírt adtunk róla, hosszú, méltósággal viselt betegsége után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. Bár úgy tűnt, az énekesnő jobban van, állapota miatt jó ideje folyamatos segítségre szorult. Falusi Mariann naponta látogatta, sokat segített zenésztársának és barátnőjének. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Testvéreként szerette

Falusi Mariann testvéreként szerette Györgyit, és szombat este Facebook oldalán egy megható dallal búcsúzott tőle. Lang Györgyinek címezve a videót, osztotta meg a közös dalt.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Humor, derű, irónia

Lang Györgyinek Falusi Mariannal együtt fontos szerepe volt abban, hogy a rendszerváltás egyszerre felszabadító és sok új terhet hozó időszaka derűvel, humorral, iróniával telt meg – írta szombat este Facebook-oldalán Karácsony Gergely. 

Évek óta kerekesszékben élt

A főpolgármester szerint miközben a közönség felé jókedvet sugárzott, az élet nem volt hozzá kegyes. Az egykor a színpadon lelkesen táncoló énekesnő hosszú évek óta kerekesszékben élt, tavaly pedig súlyos stroke tette még nehezebbé mindennapjait.

Döbbenetes interjú

„Sziasztok! Lang Györgyi vagyok, sztrókos” – a hvg.hu 2021-es beszámolója szerint így köszönt be rádióműsorában a történteket követően. „Az történt velem, hogy felébredtem reggel és úgy éreztem, hogy nem tudok se beszélni, se mozogni”.

Egyik nap tudott integetni, a másik nap már nem

„Szerencsére nálam volt a telefonom és mindenkit felhívtam. (…) Képzeljétek el, az volt a furcsa, hogy tudtam a jobb kezemmel integetni, amikor felébredtem, de legközelebb már nem tudtam” – idézte fel.

Ugyanott feküdt, ahol Kulka János

Falusi Mariann hozzátette, hogy Lang Györgyi a telefonhívásokkal rögtön két mentőt és 5-6 barátot riasztott egyszerre. Az énekest az Amerikai úton, az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézetben kezelték egy hónapon keresztül, és elmondása szerint ugyanabban a szobában feküdt, ahol korábban az ugyancsak sztrókkal kezelt Kulka János.

1988-ban alapítottak együttest

A Pa-dö-dő nevű együttest 1988-ban alapította Lang Györgyi és Falusi Mariann. Zenéiket változatosan elektronikus hangzás és hangszerek különböző használata is jellemezte, illetve teljesen akusztikus előadásokat is vállaltak – írja a Wikipedia. A két nő a Rémségek kicsiny boltja című musicalben szerepelt elsőként együtt, majd összebarátkoztak és először az Interpop Fesztiválon léptek fel együtt.

Bye-bye Szása

1990-ben jelent meg második albumuk, melyről a szovjet katonák kivonulásáról szóló Bye-Bye Szása című dal óriási sláger lett. Egyedi jellemzőjük volt a nagyon rövidre nyírt, színesre festett hajviselet, bő, sportos ruházat, és szinte kivétel nélkül bakancs viselése. Laza pólóikat a kezdeti években kitűzőkkel aggatták tele. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: a Pa-dö-dő. Forrás: Wikipédia