Remegve sírt egy háromgyermekes anyuka az Aldiban, amikor a pénztáros már a földre dobta az árut. A 35 éves nő nem tudott olyan gyorsan pakolni, mint ahogyan az eladó tolta elé a rengeteg terméket. A német diszkontlánc egyébként sokszor reklámozza magát azzal, hogy pénztárosai 40 százalékkal gyorsabbak, mint más áruházláncok alkalmazottai. Na de, hogyan tudnak villámsebességgel dolgozni az Aldisok?

Összeomlott a vásárló

Összeomlott egy anyuka a minap az Aldiban, miután a pénztáros őrületes sebességgel olvasta le a termékeket. A 35 éves nőnek úgy kellett pakolnia, hogy közben három 10 éve alatti gyermekére is figyelnie kellett. Az eset Angliában történt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Már a földön is termékek voltak

„Az áruk már hatalmas tornyokban voltak. A kasszás látta, hogy szenvedek, majd amikor leesett egy konzerv, sírni és remegni kezdtem. Letérdeltem a földre, hogy felvegyem, közben még mindig folyamatosan figyelve a gyerekeimre” – mondta az anyuka.

Napi 300 ezer érdeklődő olvasó! A BudaPestkörnyéke.hu a 11. legolvasottabb hírportál lett Magyarországon. Részletek itt. Közben ne hagyd ki a napi programajánlatunkat sem, mert Budapesten és környékén mindig történik valami. Ide kattintva megnézem a friss programokat.

 

 

A pénztáros nem állt le

Ekkor egy hölgy megkérte a kasszást, hogy lassabban olvassa le az árukat. Már szinte úgy érezte, hogy dobálja felé az ételeket. Az eladó azonban az anyukát hibáztatta: szerinte hazudott, és nem pakolt elég gyorsan.

Elnézést kért az Aldi

Szerencsére egy kolléga a segítségére sietett, aki már kedves és megértő volt. Végül nyugodtan befejezhette a bevásárlást. Aldi az eset után elnézést kért az anyukától.

Villámgyors pénztárosok

Aki járt már Aldiban, annak ismerős lehet az a jelenetsor, ahogy egy vásárló kétségbeesett kapkodással próbálja felvenni a tempót a villámgyors pénztárossal. A villámgyorsan pittyegtető pénztáros és lázasan pakoló vásárló konfliktusáról.

Magyar kampány

A magyar Aldi is gyártott egy reklámfilmet, amely az áruhalom kezelhetetlenségével járó stresszt próbálta átadni. Ebben a filmben is jól látszik, hogy a pénztáros sokkal gyorsabb a beépített vásárlónál. A reklámfilmet cikkünk végén tudod megnézni.

40 százalékkal gyorsabbak az Aldinál

Az Aldi külföldön azzal hirdeti magát, hogy pénztárosai 40 százalékkal gyorsabbak, mint a többi üzletláncnál. Ezt e jelenséget minden vásárló tapasztalhatja, hogy a pénztárosok általában keresik a vonalkódot a termékeken, többször forgatják őket, hogy hol is tudnák lecsippantani az árat.

Itt a titok

A szupermarketek többségében a termékeknek egy vonalkódja van, így folyamatosan forgatni kell őket, hogy azon az egy lehetséges ponton csippantsák le őket. Az Aldi és a Lidl saját márkás termékein azonban jellemzően nem egy, hanem 3-4 vonalkódot is elhelyez – írta korábban a G7.

Nagyobb a vonalkód mérete

Ráadásul termékenként optimalizálja a vonalkódok méretét. A konzerveken vagy a palackokon például a például az egész terméket körülölelő vonalkódot helyeztek el, így egyáltalán nincs szükség a termékek forgatására, beállítására, elég bármilyen helyzetben a leolvasó elé tartani. A WC-papírokon négy vonalkód van, kettő az oldalán, egy-egy pedig az alján és a tetején.

Szűk rakodótér

A villámgyors kasszázás persze nemcsak a vásárlónak stresszes, hanem a pénztárosnak is. Az Aldi egyik németországi alkalmazottja korábban arról beszélt, hogy óránként 3400-3500 vonalkód lehúzása az elvárás. Ez percenként 56-58 terméket jelent, vagyis lényegében másodpercenként kell lehúzni egyet. A szűk rakodóhelyek is azt a cél szolgálják, hogy a vásárlót nyomás alá helyezzék a sor pörgetése érdekében.

Magyar norma

Hvg.hu korábban próbálta kideríteni, hogy a magyarországi láncoknál van-e bármilyen elvárás a pénztárosokkal szemben, de az Aldi nem válaszolt a megkeresésükre. Egyedül az Auchanról derült ki, hogy 2014-ben percenként 22-24 termék lepittyegtetése volt a norma. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A magyar Aldi reklámfilmje a villámgyors pénztárosokról

Kiemelt kép: illusztráció