A londoni kutatók a koronavírus egy újabb szövődményére figyelmeztetnek.

Sok tünet sokáig fennállhat

Akadnak olyan felgyógyult betegek, akik még hónapokkal később is észlelték magukon a tüneteket, mint például a fáradtságérzetet, vagy a szaglás is ízlelés lassú visszatérését.

FRISS!

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Újabb 43 halálos áldozatot követelt itthon a koronavírus – A volt tiszti főorvos szerint beláthatatlan katasztrófa várható

Súlyosabb dolgot is felfedeztek

A kutatók a vizsgálat során olyan eseteket is találtak, hogy a felgyógyult páciensek agyának a teljesítménye már nem olyan, mint korábban.

10 évet öregedne az agy?

A szakértők szerint a folyamatot úgy kell elképzelni, mintha az ember agya a fertőzés után 10 évet öregedne.

EZ IS ÉRDEKELHET:

“Először volt ilyen az életemben, hogy feladjam!” – Megszólalt a koronavírusból felgyógyult Pataky Attila, azt is elárulta, visszatért-e a hangja – videó

Rengeteg embert megvizsgáltak

Az Imperial College London vizsgálata során 84 ezer embert vizsgáltak meg, akiket olyan teszteknek vetettek alá, amik az agyteljesítményüket ellenőrzik.

Sokan rossz eredményt produkáltak

A vizsgálaton nagyon sok alany rossz eredményeket produkált.

Az Edinburgh-i Egyetem egy professzora fontos dolgot mondott

A professzor elmondta, hogy semmilyen más külső szervezet nem ellenőrizte le a kutatás eredményeit, valamint arról sincs információ, hogy a betegek a vírus előtt milyen agyi kapacitással rendelkeztek – írja a Blikk.

EZT IS ÉRDEMES ELOLVASNOD:

Elkapta a koronavírust Vidnyánszky Attila, Józsefváros polgármesterének tesztje is pozitív lett

Emlékezetkiesés is előfordulhat

Korábban Amerikában is a koronavírus egy aggasztó szövődményéről számoltak be, több olyan gyógyultról is tudni, akinek emlékezetkiesésük volt a felépülésük után.

Kiemelt kép: Illusztráció