Félpályás útlezárással tiltakoznak a helyiek, ugyanis nem szeretnék, hogy 70-80 kilométerről Bábolna közigazgatási területére szállítsák a tetemeket. A képviselők véleménye szerint a szállítás során meg van az esély arra, hogy még tovább terjesszék a vírust. Ezért sem értik, hogy miért éppen Bábolnára kell tömegével szállítani, majd elföldelni a marhatetemeket.
Jánossomorja lett volna a dögtemető
Nagy István kedden jelentette be, hogy Jánossomorja helyett, Bábolnán hantolják el a Szigetközben leölt fertőzött marhákat. A településen összeült a képviselőtestület. Közölték, hogy ők csak a sajtóból tudták meg, hogy egy újabb dögtemető lesz Bábolnán. A helyiek felháborodtak, szerda délutánra pedig demonstrációt hirdettek.
Megkezdték az állatok szállítását
Szerda délelőtt már el is kezdték elszállítani Bábolnára a száj- és körömfájás vírus miatt leölt állatokat Darnózseliről. A helyiek tiltakoznak ellene. Az agrárminiszter korábban azt mondta: a művelet sem az ott élőkre, sem a természetre nem veszélyes. A kormány tervei szerint az 1700 Kisbajcson leölt marha után újabb 3500 tetemet temetnek el a település mellett.
Hirdetés
Forrnak az indulatok
A demonstráció idején néhányan tojással kezdték el dobálni a járművet, a rohamrendőrök is felsorakoztak, de a többség végül higgadtságra intette a hangoskodókat. “Amikor először jelöltek ki minket a kisbajcsi telep miatt, akkor az volt a mondás, hogy azért Bábolna, hogy ne kelljen utaztatni a dögöket. Most meg nem számít, hogy harminc helyett nyolcvan kilométerre vagyunk” – mondta a Telexnek az egyik demonstráló.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Égetőbe küldenék a tetemeket
A helyiek azért is tiltakoznak, mert Bábolna 15 km-es körzetében 25-30 állattartótelep található, amelyek fúrt kútból itatják az állataikat. Ha ez a lerakat bejut a talajvízbe, 3000 tetemmel fél tonna egyed súllyal és 75% víztartalommal ez kb. 1 millió liter döglé. Hermetikusan zárható konténerekben biztonságosan lehetne szállítani egy égetőbe. A helyiek szerint valószínűleg nincs erre sem pénz. “Amúgy ahhoz, hogy egyeztessenek a polgármesterekkel, nem pénz kell. Valami más, ami a mostani vezetésből hiányzik” – mondta egy demonstráló.
A képviselőtestület érvei
- ez veszélyeztetheti a Ménesbirtok Shagya-arab lovait, valamint a Bábolnán és környékén működő állattartó telepeket,
- nem tartja indokoltnak, hogy leölt állatokat 70–80 kilométert utaztassák az országban, amíg élő állat szállítása tilos,
- a kijelölt területnek közúti kapcsolata nincsen,
- az elhullott állatok veszélyt jelenthetnek a talajvízre, a saját kúttal rendelkező állattartó telepek, illetve az önkormányzat tulajdonában lévő termálkutak vízminőségére,
- a döntés károkat okoz az itt működő turisztikai szolgáltatóknak, vendéglátóknak és vállalkozásoknak,
- veszélyezteti az arborétum állatállományát,
- valamint hogy az állati hulladéllerakással érintett terület egy szélcsatornában helyezkedik el, és az uralkodó széljárás Bábolna lakott területe felé irányul.
Kitört a járvány
Magyarországon már 4 marhatelepen fertőzött a száj -és körömfájás vírus. 52 év elteltével, pár hete újra megjelent egy veszélyes vírus Magyarországon. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) jelentette be, hogy egy kisbajcsi szarvasmarhatelepen azonosították a ragadós száj- és körömfájás vírusát. Az első tünetek március elején mutatkoztak meg az érintett telepen. Azóta a Győr-Moson-Sopron megyei Levélen is megjelent a vírus, itt közel 3000 szarvasmarhát kell leölni. A járvány miatt eddig körülbelül 4700 állatot kellett leölni Magyarországon. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: kisbajcsi marhatelep – Forrás: Facebook/Orbán Viktor