9 évvel ezelőtt gyilkolták meg Szita Bencét: az akkor 11 éves kisfiúval mostohaanyja és annak két ismerőse végzett. Brutálisan bántalmazták a kisfiút, majd élve elásták. Szita Bence mindegyik gyilkosa azóta már meghalt, azonban a döbbenetes gyilkosság azóta is talán a magyar kriminilisztika egyik legsokkolóbb története, ami országos felháborodást váltott ki, az áldozat hozzátartozóival pedig mindenki egy emberként gyászolt.
Lilla a mai napig nem dolgozta fel
A kisfiú nővére, Lilla a mai napig nem dolgozta fel teljesen a történteket, a fiatal lány most Vujity Tvrtkonak beszélt a már 9 éve benne kavargó érzésekről, a beszélgetés során pedig olyan részleteket árult el, melyekről korábban még sosem esett szó, írja a Blikk.
Jó barátság
„A hozzám közel állok és a Lillához közel állók sok éve tudnak a barátságunkról. Különösen erős kapcsolat a miénk. Sosem szerettem volna interjút készíteni Lillával, amit most láttok-hallotok, tulajdonképpen nem is az. Legutóbbi, hajnalba nyúló beszélgetésünk során olyan mélységekbe és magasságokba jutottunk, hogy úgy éreztem: hihetetlen erőt adhat Gyöngyi Lilla talpra állásának igaz története.” – írja posztjában Tvrtko. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Hirdetés
Csodálatosan felújított lakás Újbudán, az Etele Plaza és az MOL Campus közelében, nem messze a Duna-parttól. Alkalmi ár: 68,5 MFt. Készpénzes vásárló esetén alkuképes az ár! A részletekért kattints az alábbi képre!
A talpra állás igaz története
Az újságíró azért osztotta meg a nagyvilággal a fiatal lány talpra állásának történetét, mert véleménye szerint sok ember számára lehet valódi példa Lilla, aki a rengeteg megpróbáltatás és szörnyűség ellenére még mindig pozitívan igyekszik tekinteni a világra.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Tavaly az édesapja is meghalt
Lilla tavaly imádott édesapját is elveszetette, most egyedül éls Mosonmagyaróváron, azonban alig egy évtizetede még egy nagy család vette körül: az édesapjával, Sándorral, a kis Bencével, a későbbi gyilkosság felbújtójával, Polcz Erikával és az ő fiával éltek együtt, akkor úgy tűnt hatalmas szeretetben.
Erika teljesen máshogy viselkedett velük
„Erika velünk teljesen máshogy viselkedett, mint ahogy azt bárki gondolná. Mindig kedveskedett Bencével, sürgött-forgott körülötte. Szerettem Erikát, mert én is egy kedves embernek ismertem meg, mint mindenki más a környezetében” – mondta Tvrtkonak a 28 éves Lilla, aki azt is elmondta, a gyilkosság előtti este Erika ránézett, oddament hozzá és azt mondta szereti. Ezt a szituációt akkor nem tudta hova tenni. Eruka másnak azt mondta, elmegy Bencéért a buszmegállóba, hogy hazakísérje, ám a 11 éves kisfiút soha többé nem látták ezt követően élve.
Lilla tudta, hogy baj van
„Fél óra múlva felhívtam, azt mondta, bementek a Tescóba videójátékokat nézni. Amikor este 8-kor még mindig nem értek haza, nagyon ideges lettem. A testvérem telefonját felvette, de a háttérben egy férfi azt mondta, „gyere már, gyere már”, majd rám csapták. Tudtam, hogy bajban vannak, ekkor még Erikáért is aggódtam. Vakon rábíztam volna a testvéremet erre a nőre.”
Együtt mentek be a rendőrségre
Lilla és az édesapja ekkor végighívták a kórházakat, abban bízva, hogy nem történt tragédia. Erika hajnali 1 órakor ért haza és azt mondta, Bence eltűnt. Előadta, hogy az üzlet parkolójánál elfutott mellőe, azonban Lilla számára a történet már ekkor abszurdnak hatott, végül együtt mentek be a rendőrségre, ahonnan akkor Erikát még hazaengedték.
Napokkal később találták meg a holttestet
„A cuccaimért mentem a házba apával, de Erika lehúzta a redőnyöket, hiába kopogtunk és nyomtuk a csengőt, nem engedett be. Csak akkor, amikor rákiabáltam, hogy hívom a rendőröket. Kérdeztem, hol van az öcsém, erre ő csak azt felelte: „nem vagyok gyilkos”. Ekkor már tudtam, hogy valami borzasztóan rossz dolog történt” – mondta Lilla. A 11 éves Bence holttestét napokkal később találták meg.
Itt a teljes videó:
Életfogytiglant kaptak a gyilkosok
A gyilkosokat végül életfogytig tartó fegyházra ítélte a Pécsi Ítélőtábla, de egyikük sem él már. Előbb, 2017 januárjában P. Erika halt be mellrákjába tököli rabkórházban. Bogdán Józseffel másfél évvel később ugyanott a tüdőrák végzett. Temetését saját családja sem vállalta. A harmadik gyilkos, Kertész József szintén hosszú betegség után tavaly szeptemberben halt meg ugyancsak Tökölön. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: Szita Bence – Forrás: családi archívum