Huszonkét és fél év fegyházat kapott az a tűzoltót, aki nyolc éven át erőszakolta a saját és a nevelt kislányát. A férfi párja semmit nem tett, amikor tudomására jutott a dolog, hanem még segítséget is nyújtott az élettársának a brutális nemi erőszakhoz. A tűzoltó élettársa 13 és fél év fegyházbüntetést kapott.

Mindkét gyermekét abuzálta 

A negyvenes éveiben járó férfi a kiskorú lányok ellenállását veréssel vagy megöléssel való fenyegetéssel megtörve, mindkét gyermeket nagyjából tízéves koruk óta bántalmazta. Az abúzus és a bántalmazás addig tartott, amíg a lányok nagykorúvá váltak és elköltöztek otthonról. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 700 ezernél is többen követik a portáljainkat, köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Bántalmazta az élettársát

A férfi élettársa tudott a történtekről, azonban nem vetett véget az erőszaknak, hanem később, néhány alkalommal ő is részt vett a gyermekek nemi cselekmények elvégzésére, illetve azok tűrésére kényszerítésében. A gyermekek bántalmazásán túl a férfi az élettársát is rendszeresen verte, a nő több, csonttöréssel járó sérülést is elszenvedett az évekig tartó erőszak során. 

A férfi 22 év fegyházat kapott

A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi 22 év 6 hónap fegyházbüntetést kapott többrendbeli nemi erőszak bűntette, többrendbeli kapcsolati erőszak bűntette és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt azzal, hogy feltételesen se szabadulhat.

Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Telex, 24.hu vagy a HVG. A Facebookon már 700 ezren követik a kiadónk portáljait. Több száz hirdetőnk már tudja, hogy helyben reklámozni a legjobb és leghatékonyabb. Részletek itt!

A nőt 13 évre ítélték el 

A férfi párja 13 és fél év fegyházbüntetést és 10 év közügyektől eltiltást kapott kétrendbeli társtettesként elkövetett nemi erőszak bűntette és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt. A bíróság a férfit és a nőt is eltiltotta minden olyan tevékenységtől, amely során 18 év alatti személyekkel foglalkozhatnának. Az ügyészség hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabása érdekében fellebbezett. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 700 ezernél is többen követik a portáljainkat, köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Kiemelt kép: illusztráció