A gyászhírt a Budapesti Operettszínház vezetősége és társulata tette közzé egy közösségi oldalon.

Elhunyt Arányi Adrienn

Életének 93. életévében a Budapesti Operettszínház örökös tagja, Arányi Adrienn örökre lehunyta szemét. Az Aase-díjas magyar színésznő pótolhatatlan űrt hagy maga után. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A gyászhírt a Budapesti Operettszínház közölte

Budapesten született

Arányi Adrienn 1929. június 5-én Budapesten született. Kétéves korában gyermekszépségversenyt nyert. Ötévesen már táncvizsgát tett, és fellépett a Lakner Artúr gyerekszínházban.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Rádióban is hallható volt

Több éven át szerepelt szerdánként a Magyar Rádió gyermek adásaiban. Szombati napokon az ifjúsági adásokban lehetett hallani a hangját. Eleinte nem volt tervben, hogy színésznő legyen, ám egy rendezői iroda igazgatója felkérte, hogy vegyen részt egy kéthetes körúton, ekkor döntött úgy, hogy ezt a pályát választja.

Élvezte az egyszerű életet

Egy interjúban elmondta, eleinte nem is akart színésznő lenni. Iskolába járt, és olyan volt, mint a többi gyerek, örült, hogy nem mutogatnak rá az utcán. Nem jelentek meg róla sztárfotók sem.

Számos színházban játszott

A Bányász Színházban lépett fel 1949-től, majd egy évre rá az MNDSZ Kulutrautó, újabb egy évvel később pedig az Állami Faluszínház társulatának egyik alapítótagjává vált. 1954-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. Az Állami Déryné Színházban játszott, amely a Faluszínház jogutódjaként alakult meg.

A Fővárosi Operettszínházhoz szerződött

1962-ben a Fővárosi Operettszínházoz szerződött. Első szerepe során egy francia vendéget alakított a Három napig szeretlek című darabban. Olasz nyelvű narrátorként működött közre az Operettszínház olaszországi vendégjátékai alkalmával. 1987-től ment nyugdíjba.

Nyugdíjba vonulása után is kapott szerepeket

Bár nyugdíjba vonult, azért még kapott így is szerepeket egészen 2016-ig. Az RTV műsormagazinban megjelent egy írása az Emlékezéseim a régi rádiós életre és műsorokra címmel.

Tévéfilmekben is játszott

A televízióban is számos alkalommal láthatták a nézők. Összesen hat tévéfilmben játszott. Az első ilyen szerepet 1973-ban vállalta, az utolsót pedig 1996-ban. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Tévéfilmek, amikben szerepelt Arányi Adrienn

  • Irgalom (1973)
  • Egy csók és más semmi (1975)
  • Három a kislány (1988)
  • Boszorkánypalánta (1988)
  • A Duna hercegnője (1993)
  • Aranyoskáim (1996)

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: Pixabay