Sztrájkot hirdettek a szerdára az önkormányzati köztisztviselők. 20 település polgármesteri hivatalában csak a halaszthatatlan ügyeket lehet majd elintézni. Köztük a kispesti és a szigetszentmiklósi hivatal sem lesz nyitva. A Főpolgármesteri Hivatalban csak két órán át tart az akció.

Kispesten is sztrájkolnak

Április 23-án sztrájkolnak a köztisztviselők Kispesten, ezért zárva lesz a 19. Kerületi Polgármesteri Hivatal. “A polgármesteri hivatalokban dolgozó köztisztviselők, 2008 óta, immáron 17 éve, nem részesültek központi béremelésben, és a kormány tervei szerint  2025-ben sem várható általános bérrendezés. A kormány megélhetési válságba sodorta a köztisztviselőket! Önkormányzatunk a saját szűkös, anyagi forrásai terhére ezen tudott enyhíteni, de messze nem elégséges a tisztességes megélhetéshez” – írja közleményében a Kispesti Polgármesteri Hivatala. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

20 hivatal zár be

20 település polgármesteri hivatalában hirdettek munkabeszüntetést, például Szigetszentmiklóson és Szentesen. Van, ahol egész nap szünetel majd az ügyintézés, máshol csak két órára áll meg a munka. Előbbi helyeken kizárólag a halaszthatatlan ügyeket tudják elintézni az állampolgárok, mint például a haláleseti ügyintézés, illetve katasztrófa esetével egy olyan halaszthatatlan szituációnak a kezelését. Más egyéb ügyintézésre – ahol egész napos sztrájk lesz – nincs mód.

Hirdetés

 

 

 

 

 

A garantált bárminimumot keresik 

Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete szerint az alacsony fizetések miatt döntöttek a munkabeszüntetés mellett, ugyanis 232 ezer nettó forintot, azaz garantált bérminimumot keresnek a diplomás kollégák – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban a szervezet elnöke.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

A kormányhivatalok nem sztrájkolnak 

A Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének elnök azt is megjegyezte, szerették volna, ha a kormányhivatali dolgozók is sztrájkolnak, ám a főispánok ellehetetlenítették a szakszervezet által kezdeményezett sztrájktárgyalásokat, ezért az érdekképviselet bírósághoz fordult.

Megígérték az emelést

Korábban egyébként a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a szakszervezettel azt közölte a kormányhivatali dolgozók és a köztisztviselők bérfejlesztését a tárca kiemelt prioritásként tartja napirenden. Erre, amint a szükséges források a költségvetésben rendelkezésre állnak, sor kerül majd. 

Nem tárgyaltak velük

A szakszervezetek azt is sérelmezték, hogy a tárgyalások lefolytatására kijelölt Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium nem volt hajlandó leülni velük egyeztetni. A minisztérium azt közölte, álláspontjuk szerint a szakszervezet nem a törvényeknek megfelelően szervezte a sztrájkot, ezt pedig a bíróság is megállapította. A bíróság döntése a kormánytisztviselőkre vonatkozott, a mostani sztrájk éppen ezért a szakszervezetek szerint az önkormányzati köztisztviselőkért folyik.

Félretájékoztatták a dolgozókat?

A Navracsics Tibor vezette minisztérium a sztrájkkal kapcsolatban azt írta: „A bíróság ítéletéből úgy tűnhet, hogy a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete a kormánytisztviselőket és az önkormányzati köztisztviselőket félretájékoztatta, és szakmai célok helyett politikai célok vezérlik. Bízunk benne, hogy a szakszervezet részéről a jövőben az esetleges politikai célok helyett szakmai célok kerülnek előtérbe a jogszabályok maradéktalan betartása mellett. Jogszerű kezdeményezés esetén természetesen a kormány eleget tesz a jogszabályokban foglalt kötelezettségeinek, és a sztrájk jogosságától/jogellenességétől függetlenül elkötelezett a köztisztviselők és kormánytisztviselők illetményemelése iránt.” A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: szigetszentmiklósi polgármesteri hivatal